A kormány minden évben milliárdokat költ propagandára. Televízióban, rádióban, interneten és plakátokon keresztül is próbálják leerőszakolni a torkunkon a hazugságaikat, és erre egyáltalán nem sajnálják kidobni a milliárdokat sem, főleg ha az a NER egyik emberéhez kerül.
A kormány propagandaanyagait az elmúlt években a New Land Media Kft. gyártotta, melynek a 2019-es pénzügyi mérlege alapján az előző évhez képest 18 milliárd forinttal nőtt a bevétele.
A cég azóta számít egyeduralkodónak, mióta kiesetek Csetényi Csaba és Kuna Tibor cégei Rogánék bizalmi köréből. Kunára azóta rájár a rúd, mivel áfacsalás miatt bíróság elé kellett állnia.
Balásy cégének forgalma pedig megugrott, tavaly már 70,3 milliárd forintra nőtt – közölte a 24.hu. A lap megemlíti azt az érdekes tényt is, hogy
UGYANENNEK A CÉGNEK 2013-BAN MÉG CSAK 8 MILLIÓ FORINT FORGALMA VOLT, AMIVEL 800 EZER FORINTOS EREDMÉNYT TUDOTT FELMUTATNI!
A lap kiemeli továbbá, hogy Balásy Gyula szeptember 25-én tartott egy egyszemélyes taggyűlést, amin 4 milliárd forintos osztalékot szavazott meg magának a tavalyi 5,8 milliárdos nyereségből!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.