Trükkösen jutott a főfideszes egy budavári lakáshoz,a 24.hu azt írja, hogy felhasznált 8.kerületi, Kálvária téri lakás hamar visszakerült eredeti tulajdonosához.
További részleteket derített ki a 24.hu arról, hogy milyen körülmények között jutott önkormányzati lakáshoz Rákay Philip és családja a budai Várban. A lap szerint a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese és felesége lakáscsere útján jutott hozzá egy 60 négyzetméteres, kétszobás ingatlanhoz a Bécsi kapu téren egy olyan műemlék épületben, amit néhány éve 70 millió forintból újított fel az I. kerületi önkormányzat.
A lakásért költségelvű lakbért, havonta 39 ezer forintot fizetnek – írja a 24.hu.
A lap a kerülettől kikérte a szerződéseket, ebből kiderült, hogy Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren.
A legnagyobb ingatlanportálok hirdetései alapján a józsefvárosi lakás értéke töredéke lehet a Bécsi kapu térinek.
A portál a földhivatali dokumentum alapján azt írja, hogy Rákay felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.
A 24.hu szerint a lakás új birtokosa a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt.
Így aztán kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, végül kikötött annak eredeti tulajdonosánál. – teszi hozzá a 24.hu.
Az is kiderült, a Fidesz-gyűlések egykori házigazdája és családja havi 39 ezer forint bérleti díjat fizet a Várban lévő lakás után.
A portál megjegyzi, hogy az adásvételi szerződést Rákayék esetében ugyanaz az ügyvéd készítette, aki egy olyan lakáscsere-ügyletnél is eljárt, aminél arra gyanakodnak, hogy a cserét feltehetően csak papíron bonyolították le, és valójában pénzért cserélt gazdát az önkormányzati ingatlan. Ha így történt, az ellentmond a lakástörvénynek – írja a lap.
Ezeket a gyanús szerződéseket Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármestere osztotta meg közösségi oldalán, egyben jogi lépéseket ígért az ügyben.
A 24.hu kereste Rákayt az ügyben, aki azt válaszolta, hogy minden a hatályos jogszabályok és törvények teljes körű betartásával történt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.