Vagy pont ez volt a cél?
Az index.hu körbekérdezte Budapest belső kerületeit, hogy mekkora bevételkiesésre számítanak az ingyenes parkolás következtében.
Orbán Viktor kedden jelentette be a rendkívüli jogrendet és az új intézkedéseket, amelyeket azóta rengeteg kritika ért. Az intézkedések része az ingyenes parkolás, amellyel kapcsolatban már tavasszal is rengeteg szakmai érvet fogalmaztak meg a kerületek.
Az Index arra volt kíváncsi, hogy a tavaszi és az őszi hullám parkolással kapcsolatos intézkedése mennyire érinti őket érzékenyen.
Az válasz: nagyon.
Terézváros
Itt tavasszal kész közlekedési káosz alakult ki az ingyenes parkolás hatására. A három hónap alatt ráadásul közel 400 millió forinttal rövidítette meg az önkormányzatot az intézkedés.
Tavaly novemberben és decemberben 250 millió forint jött be az önkormányzatnak a parkolásokból – idén tehát hasonló nagyságú összegtől esnek el.
Az önkormányzat és a helyi lakosok ráadásul már tavasszal sem tapsoltak a döntésnek, most pedig az első hullám tapasztalatai alapján még kevésbé.
A terézvárosi önkormányzat szerint megszorításokra mindenképpen szükség lesz, bár elbocsátásokat egyelőre nem terveznek.
Józsefváros
Itt körülbelül 150-200 millió forintos bevételkiesést jelent majd az ingyenes parkolás bevezetése. Ha a tavaszi hullámot is hozzávesszük, közel 600 milliót bukik idén az önkormányzat.
Buda
“Annyi lesz a kiesés, amennyit nem fizetnek be” – válaszolta Óbuda-Békásmegyer önkormányzata az Indexnek. Ők nem számították ki pontosan, hogy mennyitől esnek el, de vélhetően a tavaszi három hónap bevételkiesésével lesz arányos az őszi-téli hiány is.
A II. kerület idén kb. 550 milliót veszít emiatt.
Az V. kerület zsebéből tavasszal milliárdos nagyságrendű összeget vett ki a veszélyhelyzet és az ingyenes parkolás, a VII. kerület pedig havonta kb. 125 milliót fog veszíteni, ahogy a március 11-től június 18-ig tartó időszakban is.
Mivel a parkolásból befolyt összegből fizetik a parkolóőröket, így jelenleg az ő helyzetük is bizonytalan.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.