A kedden benyújtott törvényjavaslatok visszavonását követelik az ellenzéki pártok.
Közös közleményt adtak ki szerdán az ellenzéki párt, melyben azt írják:
“Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat.
Ezt üzenték a kormánypárt keddi intézkedései, amelynek során a fideszes és az úgynevezett kereszténydemokrata képviselők remegő kézzel megírt alkotmánymódosítás keretében tettek ismételt lépéseket a közpénzek ellopása, valamint a közpénzekkel kitömött cégek, alapítványok bebetonozása és elrejtése érdekében.
Tették mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor a válság megfékezésére, a lehető legtöbb ember megmentésére és megvédésére kellene koncentrálni.
Egyszerűbben: miközben feltehetően magyar emberek százai halnak meg Orbánék súlyos, történelmi késlekedései, átjachtozott hónapjai miatt, a miniszterelnök és csapata magyar emberek további adómilliárdjait játssza át a kastélyokkal, hajókkal, repülőkkel már amúgy is kitömött oligarcháknak, bebiztosítva őket a 2022-es vereségre.
Orbán kétségbeesett lépéseinek sorába illeszkedik az is, hogy – tökéletesen demokráciaellenes módon – egyeztetés nélkül, másfél évvel az országgyűlési választások előtt benyújtotta a választási törvény módosítását szolgáló javaslatot.
Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán már a saját maga által, saját magának írt választási rendszerben sem érzi biztonságban magát. Utóbbira minden oka megvan, mert veszíteni is fog – ezt Orbán is beismerte az ominózus törvényjavaslatokkal.
Ha valamikor, most kiváltképpen igaz: Orbán Viktor végképp méltatlanná vált hivatalára. Követeljük, hogy vonja vissza a vonatkozó törvényjavaslatokat, továbbá töltse lopás és ügyeskedés nélkül a hátralévő hivatali időt.
Hogy minisztereit és államtitkárait idézzük: Ha a világjárvány idején segíteni nem tud, legalább ne ártson.
DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.