Tiszavirág életű volt Balogh Ákos Gergely pályafutása a lapnál.
A Mandiner egyik alapítója és korábbi főszerkesztője augusztus 22-én igazolt az akkor szerkesztőség nélkül maradt Indexhez. Balogh Ákos Gergely fotója azonban mindössze két és fél hónap, illetve 12 nagyobb anyag után nemrég eltűnt a lap impresszumából – vette észre az Azonnali.
Főszerkesztő-helyettesként elsődleges feladata a szervezetfejlesztés volt az újságnál, ahol a könyvkiadás mellett részmunkaidőben dolgozott.
Balogh az Azonnali kérdésére megerősítette, hogy valóban megszűnt a főszerkesztő-helyettesi megbízatása az Indexnél, azt viszont nem részletezte, hogy mi áll menesztése hátterében, ahogy a további indexes folytatásról sem kívánt nyilatkozni a tárgyalások lezárásáig.
Balogh Ákos Gergely korábban a Fidelitas lapjaként indult Utolsó Figyelmeztetés (Ufi), majd az abból kinőtt Reakció, illetve főszerkesztője volt a Mandiner mellett, de 2010 és 2014 között az ő vállalkozása működtette az orbanviktor.hu oldalt is.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.