“Nekünk volt bátorságunk válaszolni, neked legyen bátorságod végiggondolni” – üzenik.
Gyűlölködő, bántó, névtelenül feltett kérdésekre válaszolnak szivárványszülők és szakértők a Háttér Társaság és a szivárványcsaládok közösség által készített kampányvideójában, amelynek célja, hogy jobban megismertessék magukat és jogi problémáikat a társadalommal.
A kampányban szivárványszülők és szakértők (pszichológus, családterapeuta, bölcsődei nevelő, pedagógus, szociológus) válaszolják meg a névtelenül, interneten keresztül feltett, gyakran gyűlölködő kérdéseket.
Ezzel beszélgetést szeretnének indítani a társadalomban a családokról és egyben
el akarják oszlatni a szivárványcsaládokkal kapcsolatos leggyakoribb félreértéseket.
A kampányt időzítése kapcsolódik az elmúlt hónapok eseményeihez, különös tekintettel az alaptörvény-módosítási javaslattal, amely kimondja, hogy az anya nő, az apa férfi, illetve az egyedülállók örökbefogadását kötné Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár belátásához.
A videóban a leggyakoribb felvetések egyikére, a nemi szerepek betöltésére is választ kapunk. „Mi mindketten fiúk vagyunk, mind a ketten apukák vagyunk” – válaszol Hanol Ádám. Párja, Pál Marci hozzáteszi, ők minden szerepben egyformán helyt állnak és
számukra az a legfontosabb, hogy a legjobbat adják közösen nevelt kisfiúknak.
A fiúk jelenleg talán a legismertebb szivárványszülők az országban, mindennapjaikat több tízezren követik a közösségi oldalakon. Sosem csináltak titkot abból, hogy a hétköznapjaikba való betekintéssel szeretnék megismertetni és elfogadtatni az embereket a szivárványcsaládokkal.
A kampány kitér a szakemberek véleményére is. A megkérdezett pedagógusok tapasztalatai szerint egy kisgyerek inkább abban az esetben igényel sokkal több figyelmet, ha a családi körülményei zaklatottak, és nem akkor, ha szivárványcsaládban él vagy nő fel.
A videóban elhangzott az is, hogy sokan a keresztény értékrendre és a Bibliára támaszkodva támadják a szivárványcsaládokat, elfeledve a szentírás egyéb tanait, ez esetben kifejezetten a “ne ítélj, hogy ne ítéltess” passzust.
„Az, hogy keresztényként az emberek esetleg azt gondolják, hogy
a homofóbia az egy előírás, azt gondolom, ez tévedés.”
– mondja Takács Judit szociológus, az MTA doktora.
Elmondta,
a gyermek boldogsága elsősorban nem azon fog múlni, hogy a szülei melegek-e.
Sokkal inkább a szeretetteljes kapcsolaton, a szülői elfogadáson. „Ha egészséges családképről beszélünk, a gyereknek azt kell megtanulnia, ki az, aki törődik vele és ki az, akire számíthat” – teszi hozzá Takács.
A videó kitér arra is, hogy nincsen olyan megbízható kutatás, amely alátámasztaná, hogy az azonos nemű párok által nevelt gyerekek később a saját nemükhöz fognak vonzódni.
A szivárványszülők leginkább azt szeretnék, ha a gyermeküknek ugyanazok a lehetőségei lennének, mint minden más gyermeknek. Hiszen
„négy fal közt nem lehet szeretni.”
A videó készítői azt üzenik a kommentelőknek, hogy ha nekik volt bátorságuk válaszolni a kérdésekre, legyen mindenkinek bátorsága végiggondolni, mi a legfontosabb egy gyereknek.
(A család az család nyomán)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.