Az EU pedig szemrebbenés nélkül fizet.
Miközben Orbán Viktor egyik kezével megvétózta az EU hétéves költségvetését és a helyreállítási alapról szóló jogalkotást, valamint jelenleg is a teljes költségvetés és az újjáépítési csomag vétójával fenyegeti az Európai Uniót, addig a másik kezével
9,6 milliárd forintnyi támogatást kért
a koronavírus-járvány okozta súlyos népegészségügyi vészhelyzet kezelésére.
És meg is kapta! Kedden ugyanis az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyták a koronavírus okozta károk enyhítésére szánt 823 millió eurós (mintegy 288 milliárd forintos) európai uniós segítséget.
A támogatást az EU szolidaritási alapjából finanszírozzák. Az alap súlyos természeti katasztrófák bekövetkezése után nyújt pénzügyi támogatást az érintett tagállamoknak és a csatlakozásra váró országoknak. A koronavírus-járványra válaszul meghozott rendkívüli uniós intézkedések részeként az unió a súlyos népegészségügyi vészhelyzetekre is kiterjesztette az alap hatályát.
Az összeg egy részét 683,7 millió eurót Horvátország kapja a márciusban Zágrábban és környékén bekövetkezett földrengés utáni helyreállításra. A szintén vétóval élő
Lengyelország is elfogadta a több mint hétmillió eurót,
melyet a lengyel-kárpátaljai vajdaság (Podkarpackie) régióját sújtó júniusi áradások utáni helyreállításra kaptak.
A koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére pedig az Európai Unió 19 országa kért segítséget. Közülük heten előleget is kértek, melyhez most a parlament is hozzájárult
Az előlegen 32,7 millió eurón Németország, Írország, Görögország, Spanyolország és Horvátország mellett a saját hazájának és más országoknak is keresztbe tevő Lengyelország és Magyarország osztozik.
Magyarország a beérkezett kérelmeinek teljes elbírálásáig 9,6 milliárd forintnyi előleghez jut. Az uniós parlamenti jóváhagyást követően hamarosan a tagállamok kormányainak képviselőiből álló Tanács végső döntést hozhat a támogatásról, ha pedig megszavazzák, akkor újabb
harmincmilliárd forintnyi
csomag ütheti Orbánék markát.
Tehát miközben a magyar a kormány azt állítja, hogy Magyarország megvan az uniós pénzek nélkül is, és bármiféle hitel nélkül robog tovább a gazdaság, azért csak lehajol az EU-s aprópénzért. Vajon ebből az összegből ki fog saját lábra állni?
(MTI nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.