A szaporítótelepeket is felszámolná.
Október 1-től Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő a nemzeti állatvédelmi programért felelős miniszteri biztos. A képviselő a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról az átfogó programról mesélt, amely a tervek szerint
megreformálná a hazai állatvédelmet.
Óvádi szerint a kormány eddig is sokat tett az állatvédelemért, példaként említette az ivartalanítási programot, a kutyák kötelező csipeztetését, és a büntető törvénykönyv állatvédelemre vonatkozó rendelkezéseinek szigorítását is.
Az új program keretében azonban még több – valódi – állatvédelmi intézkedést helyezett kilátásba. Elsők közt említi az állatkínzók letöltendő börtönbüntetését. Szerinte az állatkínzás „az első lépcsőfok lehet ahhoz, hogy a bántalmazók később ember ellen is elkövessenek erőszakos bűncselekményt.
Minden esetben élőlényekről beszélünk,
ezért is kell a bírói gyakorlatnak megváltoznia, kellenek olyan precedensértékű döntések, amelyek elrettentik az állatkínzókat az erőszakos cselekményektől.”
Óvádi elmondta, hogy kinevezése óta felvette a kapcsolatot Állatorvos-tudományi Egyetemmel, hatósági szervekkel és civil állatvédő csoportokkal, valamint egyeztetéseket kezdett Maruzsa Zoltánnal is, miként tudják majd beépíteni a felelős állattartást az oktatási rendszerbe.
Kidolgozás alatt van a gyepmesteri telepek szabályozása is.
A telepeket országos szinten kell felmérni, hogy meg lehessen mondani, hol kell beavatkozni a működésükbe. Kísérleti projektként említette, hogy Veszprém kapott 500 millió forintot az önkormányzati hatáskörbe tartozó ebrendészetre.
Ebből a szempontból Budapestet rossz példaként említi. Szerinte az Illatos úti állategészségügyi és ebrendészeti telep hanyatlásnak indult: „Nemrég beszéltem Karácsony Gergely állatvédelmi szakmai kinevezettjével, Szabó Rebekával, és arra kértem, hogy ha kell, konfrontálódjon a főnökével, hogy az állatvédelem ne visszafelé, hanem előre haladjon Budapesten.”
Ovádi Péter a legfőbb kihívásnak a szaporítók felszámolását tartja:
„ellenük minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell lépni.
Ebben a küzdelemben is van olyan civil szervezet, amelyikre számíthatunk, és akikkel napi kapcsolatban állunk. Az Állatmentő Sereg például sokat segít az illegális szaporítóhelyek a felderítésében.”
(Magyar Nemzet nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.