Megszületett az első fokú ítélet a kártérítési perben.
November 25-én, majdnem négy év pereskedés után hirdetett ítéletet első fokon a Fővárosi Törvényszék a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében.
Bene Krisztiánnak
25 millió forint
kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát.
– közölte Bakos Enikő bíró.
Az indoklás szerint a szakértői vélemény alapján a felperes, azaz Renner Erika másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek ellátása is nehézséget okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul ma is nagy fájdalommal jár.
Az ítélethirdetés után Renner Erika a Telexnek azt mondta, hogy megkönnyebbült, és bár ennél magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség,
„Magyarországon ennyit ér a testem”
– tette hozzá. Elmondta azt is, hogy az ítélet fontos társadalmi üzenetet is hordoz.
2013-ban a nőt volt barátja, a Budai Irgalmasrendi Kórház akkori igazgatója támadta meg otthonában, és maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét és annak környékét.
A bíróság 2018-ban ítélte 11 év szabadságvesztésre Bene Krisztiánt. 2017-ben Renner Erika kártérítési pert indított támadója ellen, a polgári peres ügyet viszont érdemben csak 2018 decemberében kezdték el tárgyalni, ennek került most első fokon pont a végére.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.