Szerdán nyújtották be az erre vonatkozó törvényjavaslatokat.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter kedd éjszaka nyújtotta be azt a salátatörvényt, amellyel többek közt központosítanák a szemétszállítást és a teljes hulladékgazdálkodást. Mindezt úgy, hogy egyetlen szereplő kezébe adnák az üzemeltetést – írja a 24.hu.
A törvényjavaslat szerint Budapest és a többi önkormányzat kezéből kikerülne a hulladékszállítás, míg a köztisztasági feladatok ellátása és a köztereken hagyott szemét eltakarítása továbbra is hozzuk tartozna. Az állam a hulladékgazdálkodási közfeladatot vonná irányítása alá, illetve adná tovább egyetlen vállalatnak egy, a hatályos rendelkezéseknek megfelelő, határozott időre szóló koncessziós szerződéssel.
A javaslat szerint az átadható állami feladatok közé tartozik:
- a kukásautós lakossági vegyes és szelektív hulladékgyűjtés
- a lomtalanítás
- a szállítás
- a hulladék előkezelése
- vagy azoknak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást biztosító létesítményeknek és tárolók a fenntartása és üzemeltetése, amelyeket korábban az önkormányzatok által megbízott társulások működtettek.
A javaslatban emellett szó esik arról is, hogy a kormány meghatározott termékekre vonatkozóan kötelező visszaváltási díjas rendszert alakítana ki.
Azaz: a javaslat szerint ezzel szeretnék elérni, hogy a visszaváltott termékek újrahasznosításra kerüljenek, illetve létrejöjjön egy olyan országos hulladékgazdálkodási rendszer, amely a csomagoló anyagokból képződött hulladékkal foglalkozik. A visszaváltási díjas rendszer működtetése szintén a koncesszor feladata lenne.
A 24.hu megjegyzi, a törvénymódosítási javaslat viszont nem említi, mindez hogyan érintené azt a 2016-ban létrehozott Hulladékgazdálkodási Zrt.-t, ismertebb nevén állami kukaholdingot, amelynek mindeddig főként az volt az elsődleges feladata, hogy központosítsa a kommunális szemétszállítás díjbeszedését, illetve meghatározza a hulladékgazdálkodási stratégiát.
A hulladékgazdálkodás központosítása mellett a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a
mobilfizetéses rendszert is egyetlen, központi kézben összpontosítaná.
Az ITM ugyanis szintén szerdán nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, amely szerint változhat a mobilfizetéssel elérhető közterületi parkolás, az autópálya használati díj, illetve az útdíj megfizetésének eddigi gyakorlata. Eszerint eltörölnék az elektronikus értékesítést terhelő ún. kényelmi díjat, és helyette kialakítanák a mobil fizetési platform új, koncessziós rendszerben működő rendszerét.
Közleményükben emlékeztetnek, jelenleg a “mobilfizetést”, vagyis az országosan egységes, mindenki számára elérhető elektronikus közszolgáltatás-vásárlást egy állami tulajdonú gazdasági társaság, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztosítja.
Az ITM javaslata viszont egyetlen koncessziós rendszert vezet be, így
a mobil fizetési platform üzemeltetését meghatározott időre a koncessziós pályázat nyertese végezheti majd.
Ennek érdekében meghatározza többek között a koncessziós pályázat kiírására jogosultakat, a koncesszió időtartamát, és rögzíti a koncesszió nyertesének fő kötelezettségeit.
Azt is írták, hogy a tervezet szerint a koncessziós pályázat nyertese nem végezhet “kiskereskedelmi” tevékenységet, csak a platform üzemeltetését biztosítja, vagyis a “nagykereskedelmi” feladatokat továbbra is egy piaci szereplő látja el a viszonteladói hálózaton keresztül.
A koncessziós eljárás 2021-ben kezdődhet meg és annak lezárását követően várhatóan 2022-ben indulhat az új modell szerinti működés – tette hozzá az ITM.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.