Remek üzletet között az oroszokkal Orbán és Tarlós.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere 2020 januárjában rendelte el az orosz járműgyártó, a Metrowagonmash által “felújított” metrószerelvényeinek felülvizsgálatát.
Ezt nemcsak az alapjában véve is gyanús közbeszerzés, de a járművek padlólemezének rozsdásodása és a sorozatos meghibásodások is indokolták.
A vizsgálatra a BKV nyílt közbeszerzést írt ki, amelyen a BME Viking Zrt. nyerte el a megbízást. A jelentés nyárra elkészült, azonban a BKV sokáig nem adta ki a jelentést, mivel állításuk szerint véglegesíteni kellett a jelentést, valamint javítani kellett a dokumentumban található elütéseket.
A Népszava most megszerezte az orosz metrókocsi-felújítással kapcsolatos szakértői vizsgálat zárójelentését. Ebben többek között sorozatos meghibásodásokról, amatőr megoldásokról, pontatlan kivitelezésről, rossz minőségű alkatrészekről, visszatérő korrózióról és elavult felfüggesztési rendszerről is írtak.
A jelentésben összefoglalóan megállapították, hogy
“igen szerénynek mondható megtakarítást eredményezett” a metrókocsik felújítása új szerelvények beszerzéséhez képest.
Ezek alapján elmondható, hogy megtérülőbb lett volna a valamivel drágább, azonban XXI. századi technológiai megoldásokat felvonultató, új, egyterű szerelvények beszerzése.
A szerelvények élettartalmát 30 évre tervezték, azonban a legkorábban forgalomba álló szerelvények kevesebb mint négy éve közlekednek, mégis hibát hibára halmoztak az elmúlt években.
A kocsikat nem klimatizálták — Tarlós István korábbi főpolgármester arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs klíma a szerelvényekben, úgy felelt: “Lehet ilyeneken szórakozni, hogy legyen klíma, azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is” –, annak utólagos beépítése pedig ismét sok pénzt emészthet fel.
A metrószerelvények 30 éves élettartamának végére nagy eséllyel
36%-kal nőhetnek az üzemeltetési költségek az üzembeállítás időszakához képest,
különösen akkor, ha az oroszok monopolhelyzetbe kerülnek az alkatrészgyártásban. Mindemellett az is nagy kérdés, hogy a felújított konstrukciók kibírnak-e 30 évet a 3-as metró pályáján.
A jelentésben 18 súlyos hibára derült fény, azonban ezek közül is a legkiemelkedőbb, hogy
az elsőként újragyártott szerelvények padlólemezei teljesen átlyukadtak, azokat időközben cserélni kellett.
Az is kiderült, hogy az eredeti szerelvények állapota annyira rossz volt a felújításkor, hogy új alvázat kellett hozzájuk gyártani.
Az áramátalakító berendezések elhelyezése súlyos gondot jelent. Az ahhoz gyártott tartókonzolok nem illeszthetők a hegesztett szerkezethez, emiatt
idővel akár le is szakadhattak volna — ez komoly siklásos balesetet okozhatott volna.
A problémát javította a gyártó — mindezt ideiglenes rögzítéssel.
A régi, a felújított és az új alkatrészek azonban sokszor nem illeszkednek megfelelően egymáshoz, így komoly illesztési hibák is vannak a szerelvényeken.
A rozsda — mindezeknek is köszönhetően — nemcsak a padlólemezeket, de az oldallemezeket és a tetőt is elérte.
Az utólagos javítások során az orosz gyártó lyukat fúrt a kocsik küszöbébe, hogy el tudjon folyni az ajtókból a csapadékvíz. További gondot jelent azonban az is, hogy a javításokat is gondatlanul végezte el a gyártó, így sok esetben a tartólemezbe folyik el a beavatkozás óta víz.
Sok esetben nem felelnek meg a magyar szabványoknak bizonyos elemek, például a padlószerkezet. A szakértők a szerelvények teljes körű felülvizsgálatát javasolják, hogy kijavíthassák a problémás elemeket.
Vannak köztük olyanok, amelyeket az ellenőrző cég szerint egészen
egyszerűen nem szabadott volna legyártani minőségbeli hibák miatt.
Utaskomfort szempontjából is komoly problémákra derült fény: az üléseknek pontatlanok az illesztései, és esetenként el is törhetnek — különösen a kocsik végében található lehajtható székek. Ezen hibák miatt folyamatosan javítani kell a szerelvényeket, amely sok pénzt emészt fel az egyébként is anyagi gondokkal küszködő vállalatnál.
A Metróért Egyesület a Facebookon reagált a vizsgálat eredményire. Ehhez mindössze annyit írtak:
“Ez önmagáért beszél.“
Az egyik kommentelő a következőt megkérdezte, hogy “ha 100%-os lenne is a felújítás, mit vártak 40-50 éves szerkezetektől?“. Erre az egyesület a következőképpen válaszolt:
“Ezen nem újítottak fel semmit, ezek újonnan gyártott kocsik, a baj az, hogy kb. annyi jó bennük, amit külföldről szereztek be.“
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.