A Fidesz augusztusban a parlamenti ciklus legmagasabb támogatottsági arányát érte el, a teljes népességen beül 36 százalékot.
Azóta minden hónapban veszített egy kicsit a táborából, október és november között 1 százalékpontot – derül ki a ZRI Závecz Research Intézet 24.hu-nak elküldött kutatásából.
Ettől még a pártok támogatottságának versenyében bőven vezet a Fidesz a választókorú népesség körében. A kormánypárt jelenleg 31 százalékon áll, de szeptemberben 34 százalékon voltak. A Fidesz-KDNP-t a Demokratikus Koalíció követi, Gyurcsány Ferencék az elmúlt negyedévben 10 százalékot értek el, most 11 százalékot.
A Momentum és a Jobbik versenye folytatódik a harmadik helyezésért, most azonos a támogatottságuk, 7-7 százalék. A Momentum tábora október óta minimálisan, 1 százalékponttal bővült, a Jobbiké nem változott. Az MSZP továbbra is 5 százalékon áll, az LMP és a Párbeszéd támogatottsága is ugyanakkora maradt, 2-2 százalékos. A Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak októberben 2-2 százalékos volt a tábora, most 1-1 százalékosak. A pártnélküliek aránya 32 százalék.
A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 47 százalékos, a második helyen a DK áll, 17 százalékkal. A Momentumot az elkötelezett választók 11, a Jobbikot 10 százaléka támogatja. Az MSZP 7 százalékos az aktív szavazók körében, a Mi Hazánk, az LMP, a Kétfarkú Kutyapárt és a Párbeszéd 2-2 százalékot kapna.
A hatpárti együttműködés felé billen az eredmény
A Závecz kutatásából kiderül az is, hogy ha csak a Fidesz-KDNP és a hat ellenzéki párt közös listája között lehetne választani, szoros verseny lenne.
Az augusztusi felmérésben a kormánypártra a választókorúak 39 százaléka, az ellenzékre 37 százalék szavazott. Ahogy akkor, most is kiélezett a párharc, az eredmények ezúttal a hatpárti együttműködés felé billennek: az ellenzéki lista mögé 37 százalék sorakozik fel, a kormánypártit 34 százalék támogatja. Egyéb pártlistákat is említettek, összesen 2 százaléknyian, jellemzően a Mi Hazánkét és a Kétfarkú Kutyapártét.
A kutatás rámutat arra is, hogy a közös lista aktivizálja a választókat, a sokpárti preferenciakérdéshez képest kevesebb a bizonytalan, passzív és titkolózó – 32 helyett 27 százalék.
Mint láthattuk, a pártpreferencia listán a Fidesz 31 százalékot kapott, ebben a ki-ki alapon történő versengésben ennél többet, 34 százalékot ér el. Ha a hat ellenzéki párt táborának méretét összeadjuk, akkor 34 százalékig jutunk, a párharcban viszont 37 százalék adná nekik a voksát. Tehát mindkét politikai erőnek sikerül újabb szavazókat magához vonzani. A Fidesz-KDNP listájához alapvetően a bizonytalanok csoportjából érkeznek új támogatók, más pártoktól csak szórványosan, alig érzékelhetően.
Amíg a Fidesz szavazói egy páros verseny esetében is teljes mértékben kiállnak pártjuk mellett, addig az ellenzéknél vannak lemorzsolódók. A DK-sok 96, a Momentumosok és a Párbeszédesek 94-94 százaléka, az MSZP-sek 92, az LMP-sek 90 százaléka a közös listának is szavazója marad. A Jobbik híveinél ez arány valamivel kisebb, 81 százalék.
Mivel a Fidesz-KDNP listájának támogatói egy kicsivel aktívabbak, mint a közös ellenzéki listáé, ezért a biztos választók körében lényegében azonosak az eredmények: előbbi 49, utóbbi 50 százalékon áll.
A közös ellenzéki lista előnye leginkább a 60 évnél idősebbek és a budapestiek körében érzékelhető (43-32 illetve 45-35 százalék). A Fidesz-KDNP listának érdemi fölénye a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzettek csoportjában és a községben élők körében van (39-31 illetve 37-27 százalék). (24.hu)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.