A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Start adásában nyilatkozott arról, hogy a magyar intenzív osztályok egyelőre bírják a terhelést.
A koronavírus-beteg száma egyre csak nő, többek között Magyarországon is. A kórházban ápoltak száma is növekedésnek indult, ami fokozatosan nagyobb terhelést jelent az egészségügyben dolgozók számára.
A fő kérdést az intenzív osztályok jelenthetik, ahol még mindig vannak szabad ágyak, és Szlávik János azt mondta, bírják a terhelést. Az ATV a cikkében említést tett arról, hogy a főorvos szerint nem kizárt az akár közel 180 napi halott sem.
Ami jó hír, hogy stabilizálódni látszik a kórházba kerülők száma. Az alkalmazott gyógyszeres kezelésekre is kitért, és teljesen természetesnek tartja, hogy a tudás és a tapasztalatok bővülésével egyes gyógyszerek kikerülnek a javasolt készítmények közül.
Közben Magyarországra szerda hajnalban egy újabb 1 millió adag favipiravir futott be, ezúttal Kínából. Ez még mindig az alkalmazott gyógyszerek között. A remdesivir szintén ide sorolható, de a vérplazma ugyancsak segíthet, ami inkább a korábbi stádiumban lévő betegek esetében használ.
A pandémiát meg lehetne állítani, ha az emberek 70 százaléka ténylegesen viselné a maszkot
A cikk rámutat arra a tényre is, hogy eleinte csak 6-7 kórház látott el koronavírus-beteget, addig ez a szám már közel 80. (liner.hu)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.