A külgazdasági és külügyminiszter az Infórádióban beszélt Grezsa István miniszteri biztos kitiltásáról Ukrajnából.
“Tiltakozik és magyarázatot követel az ukrán féltől a magyar diplomácia amiatt, hogy kedden nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost” – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter az Infórádió műsorában arról beszélt, bekérette az ukrán nagykövetet a történtek miatt. A politikus rendkívül barátságtalannak nevezte a lépést azok után, hogy november elején a viszony normalizálásáról egyezett meg ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával. A tárcavezető szerint “ez nem illik bele a megállapodásba.”
Azt hangoztatta, elvárja, hogy Kijev tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot és a kötelezettségeit, valamint adja vissza a kárpátaljai magyaroktól elvett jogokat. Jelezte, elképzése szerint a magyar-ukrán együttműködésnek a kölcsönös tiszteleten kellene alapulnia.
Szijjártó Péter arról is beszélt, a világjárvány miatt várhatóan csúszik a magyar kormányfő és az orosz elnök erre az évre tervezett találkozója. (nepszava.hu)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.