Kávézacc-jóslás a politológustól.
Mivel a magyar ellenzéki és értelmiségi színtérhez hasonlóan vasárnap Bajnai Gordon is lemondásra szólította fel Demeter Szilárdot annak zsidózós botránya miatt, Török Gábor ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz legelső kétharmados győzelmét megelőző 13 hónapban kormányzó Bajnai Gordon újra miniszterelnök szeretne lenni.
A politológus legfrissebb facebookos fejtegetésében azt írja:
“Demeter Szilárd (a történet szempontjából: egy kormányzati ember) elkövetett egy hatalmas politikai hibát. Hogy miért tette, pontosan nem tudhatom, de azt feltételezem, hogy valami nagyon eredetit és nagyon emlékezeteset akart mondani abban a témában, ami most a kormányfői kommunikáció középpontjában áll.
Miközben minden bizonnyal teljes súlyával támogatni akart, olyan magas labdát adott a magyar kormányfő hazai és különösen nemzetközi ellenfeleinek, amire régen volt példa.
A helyzet egyszerű: minél tovább lehet róla beszélni, annál rosszabb a magyar kormánynak és annál jobb az ellenfeleinek.
Mivel tudja ebben a helyzetben tovább nehezíteni Orbán Viktor dolgát az ellenzék? Azzal, ha még azelőtt elkezdi követelni a D.Sz. leváltását, mielőtt a miniszterelnök egyáltalán levegőt vehetne.
A logika is egyszerű: ha az ellenzék követeli az elhatárolódást, sokkal nehezebb meglépni és sokkal csábítóbb megvédeni.
És akkor itt jön a számomra legérdekesebb csavar: ki az a szereplő, aki elsőként ezt megtette, aki elsőként ismerte fel a helyzetben rejlő lehetőséget? Bajnai Gordon, a volt miniszterelnök, aki a 2014-es választási vereség óta alig-alig volt szereplője a magyar politikának.
Vajon miért tette? Nyilván lehet azt mondani, hogy azért, mert erkölcsi kötelességének érezte. Biztos így van, de a nyilvános politikai beszéd az esetek többségében ennél többről szól.
Természetesen nem ismerem a céljait, így csak annyit mondok: most már nem lennék annyira meglepve, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között is találkozhatnánk – így vagy úgy – a volt miniszterelnök nevével.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.