Röhöghetnénk is, ha nem a mi bőrünkkel szórakoznának.
“A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást. A politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek” – írta Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter a Facebookon szombaton közzétett bejegyzésében.
Kásler szerint a kormány korlátozó intézkedései miatt idén már másodjára kell visszahúzódnunk a “szűkebb pátriárkánba”, ám mint írja, mindezt azért tesszük, hogy a COVID-vakcináig lassítsuk a koronavírus terjedését.
“A hangsúly pedig a garantáltan biztonságos és hatékony oltóanyagon van. Több ország, számos gyártója jelentett be kecsegtető eredményeket, de fontos leszögezni a tényeket: az új típusú koronavírus felbukkanása óta már többszörösen felül kellett vizsgálni a típusos tünetek, az alkalmazandó terápiák és medicinák listáját és jelenleg még egyetlen kifejlesztett vakcina esetében sem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy szövődmények nélkül képes bármilyen védettséget biztosítani” – vélekedett a miniszter, aki megmagyarázta azt is, hogy a vészhelyzet idejére miért Pintér Sándor belügyminisztert veszi át a nemrég létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóság irányítását.
“A jelenlegi rendkívüli helyzetben pedig a kormányzati feladatmegosztás azzal segíti a munkánkat, hogy a járványügyi és egészségszakmai döntések támogatását és szigorú operatív végrehajtását az Operatív Törzs és az egyenruhás testületeink vezetőjeként, a belügyminiszterhez delegálja.
Ez a struktúra és munkamegosztás pedig a járvány első hullámában már látható és érezhető eredményességgel bizonyított”
– írta Kásler.
A miniszter bejegyzését azzal zárta, hogy minden véleményformálót higgadtságra és nyugodtságra intett. Leszögezte azt is, hogy “bár pontosan nem tudhatjuk mi vár még ránk, de az biztos, hogy a végén, közös erővel, győzni fogunk”!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.