Kiderült, miért beszélt Orbán plusz 2000 betegről.
Már kétszer is előfordult, hogy a kormánytagok több fertőzöttről beszéltek, mint ami a hivatalos adatokban van. Először Pintér Sándor bakizott az operatív törzs ülésén november 20-án — ezt később azzal magyarázta, hogy félreolvasta a számot.
November 27-én pedig maga Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádióban kétezerrel több kórházban ápolt fertőzöttről, mint amennyit az operatív törzs közölt.
Ezt később úgy magyarázta ki a 444.hu-nak, hogy „a megfigyelés alatt álló, kórházban fekvő, koronavírus gyanús, de még nem igazolt betegek számát adta hozzá ehhez az adathoz”
A 444 utánajárt, hogy mi lehet annak a hátterében, hogy ennyire nem stimmelnek a számok, és meglepő eredményre jutott. Ez a 2000 plusz beteg, akiket a Covid-gyanú miatt elkülönítve kell megfigyelés alatt tartani, sok orvos és ápoló odafigyelését igényli, hatással van az ellátás minőségére.
A statisztikát viszont torzítják, mivel kimaradnak belőle.
A gyanús esetek azóta sem szerepelnek a statisztikában, de a honvédelmi és rendészeti bizottság csütörtöki ülésén elárulták, hogy szerdán 1764-en voltak. Mivel a kórházban levő igazolt fertőzöttek száma sokat változott múlt péntek óta, így továbbra is nagyjából 9500 kórházi ápoltról lehet szó.
Ennek a majdnem 2000 plusz betegnek azért van jelentősége, mert nagy hatásuk van az egészségügyi ellátás minőségére. A szerdai adatok alapján ők teszik ki a koronás betegek közel 20 százalékát.
Egy covidos betegeket ellátó orvos, aki nem hallgatta Orbán Viktor múlt heti interjúját, a laptól értesült arról, hogy a gyanús esetek kimaradnak a nyilvános statisztikából.
Elmondása szerint nem gondolta volna, hogy ha felvesznek 100 gyanús beteget, és abból 60-nak pozitív lesz a tesztje, akkor a maradék 40-et kivonják a statisztikából.
A betegeket igyekeznek még a mentőben, de legkésőbb a kórházban antigén gyorsteszttel vizsgálni. Ez nagyon hamar eredményt hoz, és ha pozitív, szinte 100 százalék, hogy az illető tényleg fertőzött. Ha negatív, elvégzik a biztosabb, egyben lassabb PCR-tesztet is.
Amíg nem volt ennyi gyorsteszt, gyakran napokat kellett várni a PCR-eredményekre, de a lap értesülései szerint átlagosan még mindig egy napig tart, mire a PCR-tesztek eredményt hoznak.
De a gyanús esetek tesztelése más módon is eredményez nehéz szituációkat: akinek pozitív a gyorstesztje, az értelemszerűen a fertőzöttek közé kerül. Akinek nem, azt továbbra sem tehetik a fertőzöttek mellé, nehogy elkapja a vírust: ebben az esetben azonban a PCR-teszt eredményének megérkezéséig elkülönítve kell megfigyelés alatt tartani.
Ám volt olyan, a lapnak nyilatkozó orvos, aki azt mondta:
helyhiány miatt gyakran előfordult, hogy a negatív gyorsteszt-eredménnyel rendelkezőket is a fertőzöttek között kellett elhelyezni.
Amióta az összes kórházat bevonták a Covid-betegek ellátásába, némileg eloszlik a terhelés, így a gyanús betegeket könnyebb elkülöníteni, de erre sok helyen még most sincs lehetőség.
Ráadásul vannak olyan gyanús betegek is, akik még nem biztos, hogy fertőzöttek, de intenzív ellátást igényelnek.
Amikor a miniszterelnök múlt pénteken elszólta magát a plusz 200-es számmal, arra is számíthattunk volna, hogy megugrik majd a kórházban ápolt fertőzöttek száma, ám ez nem történt meg.
Ebből kikövetkeztethető, hogy nagyjából annyian halnak és gyógyulnak meg, ahányan bekerülnek a fertőzöttek közé. Ha így van, akkor amíg a kórházi fertőzöttek száma 7500 körül alakul, valószínűleg nagyjából kétezer gyanús beteget „görget maga előtt” a rendszer.
A kórházak terheltségével növekszik majd mindkét mutató.
Volt orvos, aki csodálkozott, hogy a központban ismerik külön a gyanús esetek számát, mert a saját kórházában úgy tudja, nem kell őket külön jelenteniük.
A kommunikációra eddig is jellemző volt, hogy a legalapvetőbb adatokat is visszatartják.
Többek közt azt sem tudjuk, milyen arányban halnak meg a betegek az intenzív osztályokon, és nem ismerjük az orvos-beteg, ápoló-beteg arányt sem, ami kulcsfontosságú az ellátás minőségének megítéléséhez.
Múlt héten az Egészségügyi Szakmai Kollégium külön felhívást adott ki, nehogy az intenzívesorvosok a kormányon kívül bárkinek is adatot szolgáltassanak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.