Varga Mihály örül.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Pénzügyminisztérium egy 162,5 millió euróról (közel 60 milliárd forint) szóló hitelmegállapodást írt alá pénteken az ország egészségügyi rendszerének támogatására a koronavírus-járvány alatt – jelentette be az EIB.
A hitel az Országos Kórházi Főigazgatóságot, azaz a magyar kórházak fenntartóját fogja támogatni.
ebből fedezik majd a koronavírus gyógyításához szükséges orvosi eszközök beszerzését, illetve a védőfelszerelések és a mobilegységek költségeit, de az ellátást segítő konténerkórház építésének költségeit is – írja EIB erről szóló közleményében.
Varga Mihály pénzügyminiszter hangsúlyozta, rendkívül hálás azért, hogy az EIB segíti a magyar kormányt a magyar egészségügy kapacitásainak és infrastruktúrájának fejlesztésében, hogy az hatékonyan tudja felvenni a harcot a vírussal.
Az EIB Magyarországgal szembeni hitelezési kötelezettségvállalása megközelíti a 21,6 milliárd eurót, ebből a 2008-2018 közötti időszakban 13,2 milliárd eurónyi hitelt biztosított Magyarország számára.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.