Már a Momentum és az LMP is csatlakozott.
„A döntésünket mindent alaposan mérlegelve, hamarosan meg fogjuk hozni, konkrét dátumot nem szeretnék mondani. Itt most nem gyors, hanem helyes döntésre van szükség.”
– közölte a Magyar Narancs kérdésére Jakab Péter.
A Jobbik elnökétől a lap azt kérdezte, mikor hozzák meg a döntést arról, hogy közös listán indulnak-e a többi ellenzéki párttal a 2022-es országgyűlési választáson.
A legfrissebb szabályok szerint a választásokon csak az a párt állíthat pártlistát, amelyik legalább 14 megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.
Így a két listás indulás ötlete kútba esett, ha csak nem akarjuk azt, hogy az Orbán-rezsim 12. évében egymás ellen induljanak és kampányoljanak az ellenzéki pártok.
A közös listán való indulási szándékát szinte mindegyik ellenzéki párt kifejezte már, legutóbb az LMP és Momentum.
Fekete-Győr András úgy fogalmazott:
„Tíz év után először nyílik valódi esély arra, hogy mi, magyarok lerázzuk magunkról a Fidesz keleties, korrupt uralmát. 2022 nem egyszerű kormányváltást, hanem valódi korszakváltást fog jelenteni, közösségünk pedig készen áll arra, hogy ennek érdekében az ellenzéki pártokkal közösen dolgozzon.
A Momentum Mozgalom Küldöttgyűlése a mai napon felhatalmazta a párt Elnökségét, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártokkal közös listát állítson.”
Így már csak a Jobbik nem köteleződött el a közös lista mellett.
Jakab Péter szerint
„a Jobbik azért érvelt az elmúlt hónapokban a több lista mellett, mert meggyőződésünk, és akár az önkormányzati választások megyei eredményei is azt mutatják, hogy a több lista több mandátumot jelent. A Fidesz nyilván ennek tudatában akarja közös listára kényszeríteni az ellenzéket.”
A Jobbik elnöke hozzátette: „az ellenzéki pártokkal való tárgyalás folyamatos, pártelnöki szinten immár a harmadik tárgyaláson vagyunk túl, számos kérdésben sikerült is megegyeznünk, hiszen közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel és közös programmal készülünk a közös kormányzásra és a valódi rendszerváltásra.”
Jakab szerint „akárhogy is írják át a választási törvényt, mindenre meglesz a válaszunk. 2022-ben végső rohamra indulunk a rezsim ellen. És összefogva le is tudjuk győzni.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.