Előkerült a videó az intézkedésről, mutatjuk.
Múlt kedden robbant a botrány, hogy a fideszes európai parlamenti képviselő, Szájer József is jelen volt azon az orgián, amelyen a kijárási korlátozások megszegése miatt rajtaütött a rendőrség Brüsszelben.
A rendezvény szervezője később több újságnak is beszélt arról, hogy a nagy számban kiérkező rendőrök kopogtatás nélkül törték rájuk az ajtót november 27-én este fél tíz körül, a még meztelen résztvevőket pedig azonnal igazoltatni kezdték.
A Blikknek most sikerült megszerezni azt a felvételt, amely rögzítette a rendőri rajtaütés pillanatát. A rövid videón jól látszik, hogy a lakás szűk előterében nyolc rendőr – köztük két fekete civil ruhát viselő – igazoltatja a vendégeket. A videó előterében az egyik rendőr telefonon keresztül diktálja be az egyik, már ruhát viselő vendég adatait és további adatokat kér a személyazonosságára vonatkozóan. A felvétel készítőjét ezt követően szólította egy másik rendőr arra, hogy állítsa le a kameráját.
Szájer József feltehetően ez idő alatt menekült ki a lakásból az ereszcsatornán keresztül. A magyar politikust ugyanis az utcán igazoltatta két rendőr, akik drogot is találtak a táskájában. Szájer állítása szerint viszont a kábítószer nem az övé volt.
A felvételt a Blikk oldalán lehet megnézni, >>IDE KATTINTVA<<.
A hatósági intézkedés miatt a buli 29 éves szervezője hivatalos panaszt tett a brüsszeli rendőrségen. A Blikk birtokába jutó beadvány egyik példánya szerint a férfi azt kifogásolta, hogy a rendőrök engedély vagy egyéb szükséges papír nélkül hatoltak be a lakásába, illetve kifogásolta azt is, hogy a rendőrök homofób és rasszista megjegyzéseket tettek a vendégekre.
A házigazda ezért az ügy kivizsgálását és a rendőrök felfüggesztését kérte.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.