A Fidesz Twitter-oldalán tették közzé.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Orbán Viktor levelet írt Manfred Webernek az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének, amelyben a Fidesz és az EPP közti kapcsolat lazítását kezdeményezte. Brüsszeli források szerint Orbán ezzel valószínűleg a Néppártból való kilépést szerette volna előkészíteni.
A megromlott kapcsolaton ugyanis a magyar-lengyel vétó mellett, Deutsch Tamás gestapózása, illetve a Szájer-botrány sem segített sokat, hiszen a botrány másnapján Donald Tusk is arról írt, hogy a Fidesz nem illik a Néppárt családjába.
A 444. hu beszámolója szerint, a magyar kormány már elő is készítette az átülést a konzervatív frakcióba, ahol a lengyel kormánypárt, a PiS a legerősebb csoport. Így összességében habár egy kevésbé jelentős frakcióba kerül át, de nagyobb szavuk lehet, mint most a Néppártban.
Orbán Webernek írt levelét angol nyelven tegnap a Fidesz Twitter-oldalán tették közzé. A magyar kormányfő ebben azt írja, Deutsch botránya nyomán az EPP és a Fidesz között a racionális párbeszéd helyét átvette az érzelmi reakció, és mindez rávilágított a kért párt közötti nézetkülönbségekre.
Ezt követően Orbán javaslatot tett az együttműködésük lazítására, hogy ezzel elkerüljék a nézet- és érdekkülönbségeket, valamint a kommunikációs problémákat.
Olyan együttműködést javasolt az EPP frakcióvezetőjének, amilyen az 1999-2009 közötti időszakban az EPP-sek és a brit konzervatív párt EP-képviselői között is működött.
“Ez idő alatt tíz évig voltam a Néppárt alelnöke, így személyesen is tanúja lehettem annak, hogyan működött együtt az EPP és az ED (a toryk brüsszeli képviselete – a szerk.). Úgy gondolom, hogy ebben a viharos időszakban egy hasonló keretrendszer lehetőséget biztosítana arra, hogy az együttműködésünket a közös értékekre alapozzuk, ugyanakkor csökkentsük a szükségtelen vitákat és töréseket” – írta Orbán.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.