Orbán Viktor eddigi legnagyobb európai vereségét szenvedte el.
Rendkívül komikus napon van túl Orbán Viktor és a fideszes propagandagépezet, a tegnapi napon ugyanis egy történelmi vereség után lejtettek örömtáncot és hirdettek győzelmet. — mondta Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció politikusa online sajtótájékoztatóján.
Barkóczi elmondta: múlt hét pénteken Orbán még arról beszélt:
“Mi azt javasoltuk a németeknek, hogy az EU költségvetését el kell fogadni, míg a jogállamisági lett rendeletről később kell megállapodni. Egy külön kiegészítést nem fogunk elfogadni, mert a jogállamisági mechanizmus nem olyan, mint egy tacepao, amire bármit ki lehet tűzni.”
A jogállami mechanizmus azonban változatlan maradt, Orbán pedig kapott kiegészítést, amire egy hete még azt mondta, hogy nem fogja elfogadni — összegezte a helyzetet Barkóczi.
A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint lehet sikert hazudozni, de
ez bizony vereség, egy méretes orbáni zakó.
Orbán két dolgot akart a DK szerint, egyrészt, hogy a jogállami mechanizmusról később állapodjanak meg, másrészt, hogy nem szúrják ki a szemét egy kiegészítéssel. Ehhez képest a jogállami mechanizmus maradt, Orbán pedig kapott egy üres kiegészítést.
“Orbán körül elfogyott a levegő, ő pedig rábólintott arra, ami ellen egy hete még ágált az állami rádióban: ez maga a brüsszeli fegyverletétel.” — tette hozzá Barkóczi Balázs.
A DK szerint a magyar miniszterelnök helyesen tette hogy kapitulált, hiszen ebből a meccsből egyébként sem jöhetett volna ki győztesen, Orbán Viktor pedig ezzel a lépéssel eddigi legnagyobb európai vereségét szenvedte el.
A teljes videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.