155 milliót lopott.
Akár tíz évet is kaphat Szegedi Csanád, volt európai parlamenti képviselő, aki ellen az ügyészség az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása nyomán indított eljárást. — írta meg a Népszava.
A vádirat szerint 2009 és 2014 között a mandátuma gyakorlása alatt Szegedi
- utazási költségtérítés jogosulatlan megszerzésével,
- parlamenti asszisztenseivel – részben fiktív – foglalkoztatási jogviszony létesítésével,
- a Brüsszelben fogadott látogatócsoportok – több esetben valótlan – költségei után járó támogatással összefüggésben, és kiadványok gyártására kötött – tényleges teljesítés nélküli vagy túlárazott – szolgáltatói szerződések révén
a támogatási összegek jelentős részét eltulajdonította, így az Európai Parlament illetékes szerveit megtévesztette, amellyel több mint 155 millió forint vagyoni hátrányt okozott az uniós költségvetésnek.
Szegei az eljárás során mindezt tagadta, ám egyik társa beismerő vallomást tett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.