Telelő állatok ezreit forgatták ki meder iszapjából.
A Tokaj Természetvédő Egyesület (Totem) környezetvédő aktivistái durva környezetkárosításról számoltak be Tokaj régiójából, amire felhívták a rendőrség figyelmét is.
A taktaközi öntözőrendszer felújítása keretében ugyanis az Ively-ér kotrását a víziállatok telelése idején végzik, ami így rengeteg védett állat, többek között halak, kétéltűek és más gerincesek pusztulásával jár.
A természetvédelmi szempontból szakszerűtlenül végzett mederkotrás eredményeként a kotrógép a meder iszapjával együtt számtalan állatot is kiforgatott.
Ismeretes, hogy a téli hidegeket számos víziállat – halak, kétéltűek, gerincesek vagy puhatestűek – úgy vészelik át, hogy a meder iszapjába, vagy a partba fúrnak menedéket maguknak, ahol több hónapot is eltölthetnek.
Így a markológép – ahogy a képeken is látszik – a kitermelt meddővel együtt az állatokat is kitermelte, a természetvédő aktivisták pedig rengeteg elhullott állattal szembesültek a frissen kirakott mederanyagban.
Mint írják,
„Sok állatnak csak a maradványait tudtuk kimutatni, mert vagy a területen vadászó madarak, vagy a vizes élőhely melletti úton közlekedő autók végeztek a félig megdermedt és parton vergődő egyedekkel”
Az egyesület már korábban figyelmeztette a kivitelezőt, hogy jobb ötlet lenne a kotrást a nyári időszakban végezni, mikor nem bolygatják meg a telelő állatokat.
Felkavaró képek a posztban:
.
A Napi.hu cikke szerint a rendőrség nyomoz az ügyben. Mint írják,
„Cikkünk megjelenése után a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság jelezte, hogy a Szerencsi Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett miatt rendelt el nyomozást, és szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.