Itt voltak lányok is.
Egy Covid-klinika melletti házban számolt fel a belga rendőrség egy 52 fős orgiát, két héttel azután, hogy egy hasonló összejövetelen történt brüsszeli rajtaütés véget vetett Szájer József politikai karrierjének — írja az Independent.
A rendhagyó születésnapi partira vasárnap hajnalban csaptak le a rendőrök, Saint-Mard városában, ami Belgium dél-keleti részén helyezkedik el, három kilométerre a francia határtól.
A rajtaütéskor a francia résztvevők — közöttük fizetős lányok — meztelenek vagy alulöltözöttek voltak, mindannyian 250 eurós bírságot kaptak a gyülekezési szabályok megszegéséért. Két személynél kábítószert és nevetőgáz-kapszulát is találtak, őket külön is megbírságolták.
A helyi polgármestert, Francois Culot-t feldühítette az eset, kiemelte, hogy a partit egy Covid-klinika melletti villában fülelték le:
“Dühös vagyok. Néhány ember tényleg nem tud tiszteletben tartani semmit! Illegális partit szerveznek az éjszaka közepén, egy olyan klinikával szemben, ahol koronavírusos betegeket kezelnek? Ez elfogadhatatlan!”
Hozzátette, hogy a helyi fodrászok éppen egy héttel korábban tüntettek a járványügyi korlátozások ellen, mivel be kellett zárniuk az üzleteiket.
Egy hónapon ez a harmadik orgia, ahol a rendőrség közbelépett.
Két héttel ezelőtt a melegellenes magyar EP-képviselőt, Szájer Józsefet kapták el egy ereszen Brüsszelben, miután egy 25 fős orgiáról menekült, amikor a rendőrség beállított a partira – emeli ki az Independent.
Múlt héten pedig egy tízfős összejövetelt számoltak fel a hatóságok Paal városában.
(Independent nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.