Elsöprő többséggel döntöttek szerdán este.
Az Európai Néppárt (EPP) frakciója szerda este Deutsch Tamás szankcionálásáról döntött, a fideszes politikus egy korábbi kijelentése miatt, amelyben Manfred Weber néppárti frakcióvezetőt gestapós tiszthez hasonlította.
Erről egy közleményt is kiadott a jobboldali pártcsalád.
Mint a Néppárt tudatta: a 142 leadott szavazat elsöprő többsége, 133 voks szólt a Fidesz politikusának szankcionálása mellett. Hatan ezt ellenezték, hárman pedig tartózkodtak.
A döntés értelmében Deutsch Tamás
- az Európai Néppárt nevében nem kaphat majd felszólalási időt a plenáris üléseken,
- nem viselhet a párthoz tartozó parlamenti tisztségeket,
- illetve jelentések sem fűződhetnek a nevéhez az EPP égisze alatt.
A vele szembeni kizárási indítvány pedig továbbra is az asztalon marad.
A Manfred Weber frakcióvezető által beterjesztett határozat szerint a Fidesz EP-képviselőinek mielőbb végig kell gondolniuk, hogy az általuk képviselt értékek valóban a Néppárt értékei-e.
Amennyiben nem, vonják le a megfelelő következtetést – áll a dokumentumban.
(Magyar Nemzet nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.