Politika

“Családbarát” kormány: Nem hosszabbították meg a GYES-t és az GYET-et a veszélyhelyzet ideje alatt

nyugatifeny.hu

Novák Katalin papol, aztán arcba rúg a valóság.






Míg a kormány márciusban még úgy döntött, hogy a járvány első hulláma idején életbe lépett veszélyhelyzet alatt meghosszabbítják a GYES és a GYET folyósítását azoknak a családoknak, akiknek éppen ez alatt az időszak alatt szűnne meg a jogosultságuk, addig

a második hullám idején ez elmaradt

– hívta fel a figyelmet szerdán Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja.

 

Ráczné Földi Judit

Ráczné Földi Judit a pártja nevében elmondta: a Demokratikus Koalíció követeli, hogy a kormány hosszabbítsa meg a GYES és a GYET folyósítását a veszélyhelyzet ideje alatt.

 

“Elképesztő képmutatás, hogy miközben a kormány folyamatosan a saját családbarát mivoltát élteti, eszük ágában sincs érdemi segítséget nyújtani.

Jól tudjuk, hogy a családi pótlék összege is már több, mint tíz éve változatlan, miközben az árak brutálisan elszálltak, és most ezeket a támogatásokat is sajnálják a családoktól.”






– fogalmazott Ráczné Földi Judit, hozzátéve: a gazdasági válság közepette egyre kétségbeesettebb szülőkön és gyermekeiken nem a plakátokon hirdetett propaganda fog segíteni, hanem egy olyan családtámogatási rendszer, ami nem csak a gazdagoknak kedvez.

 

(dkp.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top