Politika

Őslakos indián nőt nevezett meg Joe Biden belügyminiszternek

nyugatifeny.hu

Az USA történetében először.






Joe Biden Deb Haaland indián őslakos származású képviselőt jelölte belügyminiszternek. Amikor ezt a szenátus is jóváhagyja, Haaland lesz

az első őslakos származású miniszter az országban.

 

Haaland támogatottsága igen magas: a mainstream demokraták, a törzsi vezetők, a progresszív aktivisták, de még Hollywood is támogatta jelölését.

 

Belügyminiszterként feladata elsősorban a szövetségi állami tulajdonban levő területek kezelése, a környezetvédelem és az indián őslakosság helyzetének javítása lesz. Ő fogja Biden zöld energiára vonatkozó átállási tervének megvalósítását is felügyelni.

 

Biden megígérte, hogy leállítja az új olaj- és gázfúrási terveket, amelyek környezetkárosítók, azonban Donald Trump nagy erőkkel támogatta őket.

 






Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke ugyan először nem volt elragadtatva, hogy Haaland kinevezése miatt, tekintve, hogy emiatt a kongresszus veszít egy demokrata tagot, de azt mondta nem fog az útjába állni.

“Az egyik letiszteltebb és legjobb tagja a kongresszusnak, akivel valaha együtt dolgoztam”

– mondta végül Pelosi.

 

Alexandria Ocasio-Cortez, a progresszívek egyik legismertebb, szintén nem európai származású képviselője is elégedett volt Haaland jelölésével. “Végtelenül boldog vagyok” – lelkendezett Ocasio-Cortez Haaland je

 

A hollywoodi sztárok közül Mark Ruffalo, Marisa Tomei, Kerry Washington, America Ferrera, Mandy Moore és Cher is kifejezte örömét Haaland kinevezésével kapcsolatban.

forrás(dailymail.co.uk)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top