Fogalma sincs, miről van szó.
Nem tudom, mit érthettek félre — mondta Simonka György, vád alá helyezett fideszes országgyűlési képviselő a 24.hu-nak. A lap mentelmi jogának felfüggesztéséről kérdezte a képviselőt.
A képviselő a 24.hu-nak azt mondta, nem tudja miről beszél az ügyészség, azt sem tudja, ki az a személy, akit állítólag megvesztegetett.
“Nem tudom, mit érthettek félre”
– fogalmazott.
Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész kérte Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől. A Fidesz országgyűlési képviselőjét kétrendbeli vesztegetéssel vádolják, a büntetőeljárást viszont
csak abban az esetben lehet lefolytatni, ha felfüggesztik a mentelmi jogát.
Simonka a lap megkeresésére azt mondta: ha sor kerülne rá, megszavazná, hogy felfüggesszék a mentelmi jogát.
A képviselő azt is elárulta, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, ami annak ismeretében is érdekes, hogy kedden és szerdán is részt vett a parlamenti szavazásokon.
A képviselő és társai ügyében még 2016-ban indult nyomozás a NAV feljelentése alapján. A vád szerint Simonkáék 2009 és 2015 között 1,4 milliárd forintot csaltak el egy bűnszervezetben, amely arra specializálódott, hogy a zöldség-gyümölcs termelői csoportok által igényelhető állami támogatásokat átláthatatlan céghálókon keresztül különböző trükkökkel elsikkasszon.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.