A történeti és régészeti kutatások eredményeitől eléggé eltérnek az új tervek.
Egy szombati kormányhatározat szerint a Modern Városok Program keretében több mint tízmilliárd forintnyi állami támogatással már jövőre elindulhat a diósgyőri vár fejlesztésének újabb üteme, a hiányzó másfél milliárd összeget az önkormányzat állja. — írta meg az Építészfórum.
A kormány még egy 2018. évi határozatban biztosított 10,191 milliárd forintot az önkormányzatnak a vár további teljes kiépítésére.
A Diósgyőri vár 2014-ben befejezett turisztikai fejlesztése akkoriban komoly vitákat váltott ki a történelmi hitelesség megkérdőjelezése miatt,
ám joggal mondható, hogy Szekér Györgynek, valamint Cséfalvay Gyula és Botos Judith tervezői munkájának köszönhetően a munkát komoly történeti és régészeti kutatások előzték meg.
Egyelőre nem tudni, hogy az új látványterveket melyik tervezőiroda jegyzi, de az Építészfórum szerint az alábbi videón látható terveken már a tudományos megközelítéstől radikálisan elugró fejlesztés képe látszik,
amely a Nagy Lajos kori állapotot megcélozva egy 21. századi, vizesárokkal kiépített várkastély kiépítését vizionálja az eredeti történelmi romokra.
A Magyar Közlöny szombati számában olvasható az a határozat, amelyben hatmilliárdot még idén, majd további négymilliárd forintot 2022-ben folyósítanak a Modern Városok Program keretében, másfél milliárdot pedig a önkormányzat fedez.
A látványterveket itt tudod megnézni:
(Építészfórum nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.