Ennél abszurdabb ma már nem lesz.
2020-ban két igazi hazafi, két rendszerváltoztató hős, Kónya Imre és Deutsch Tamás kapják meg a Petőfi-díjat, a közép-európai népek szabadságáért hozott áldozataikat elismerő kitüntetést – ezekkel a szavakkal jelentette be Schmidt Mária, hogy az idén kik kapták a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány és a MOL által osztott díjat.
A Petőfi-díjat tavaly egyébként Lezsák Sándor és Szájer József kapta meg.
Schmidt az átadón arról beszélt, hogy Kónya Imre, a Boross-kormány belügyminisztere, és Deutsch Tamás, a Fidesz “sosem drogozó” EP-képviselője (akit nemrég az Európai Néppárt megfosztott a felszólalási jogától), a rendszerváltó nemzedék két egymást követő nemzedék tagjai, akik megcselekedték, amit megkövetelt a haza.
A díjat kiosztó közalapítvány kurátora előtte pedig arról beszélt, hogy a nyugat sok mindent eltanult a vasfüggöny mögötti működésből, Magyarországnak pedig 20 évbe telt, mire rájött, hogy nem a nyugatot kell követni, hanem a saját útját kell járnia.
Képek a díjátadóról itt:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.