A volt uniós biztos szerint is átlépte a határt Deutsch Tamás a gestapózással.
Navracsics Tibor a Spirit FM Keljfel Jancsi című műsorának vendége volt. Ebben a volt európai uniós biztos elmondta, hogy
Deutsch Tamás jogfosztása “egyértelmű csatavesztés” a Fidesz szempontjából.
Navracsics kijelentette, hogy “nem felel meg az ízlésének”, hogy Deutsch az Európai Uniót a Szovjetunióhoz, a német politikusokat pedig a Gestapóhoz hasonlította. Szerinte a fideszes EP-képviselő esete a magyar kormánypártok számára vereség, és ennek megítélése sokkal egyértelműbb, mint amilyen az legutóbb, a jogállamisági mechanizmus esetében volt.
A Fidesz korábbi európai uniós biztosa elmondta, hogy volt már olyan kijelentése, amit később megbánt, azonban rendkívül nagy illetlenség egy németet a náci titkosrendőrökhöz hasonlítani.
Navracsics szerint ugyanakkor ez a kijelentés csak olaj volt a tűzre a Néppárt és a Fidesz kapcsolatában.
A politikus úgy látja, hogy ezt a konfliktust mindenképpen rendezni kell a kormánypártoknak és a Néppártnak. A felfüggesztésből nehéz lesz kikerülni, ugyanis az bizonytalan időre szól.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.