Manfred Weber megsértette a magyar népet címmel interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lap.
Az MTI által szemlézett interjúban a kormányfő nemmel válaszolt arra a kérdésre, igaz-e, hogy Angela Merkellel folytatott legutóbbi megbeszélésén a német kancellár felemelte a hangját. Mint mondta,
Angela Merkel erős asszony, a felemelt hang pedig a gyengeség jele lenne.
A legutóbbi EU-csúcson a költségvetésről, a koronavírus-járvány miatt felállított helyreállítási alapról és a jogállamisági mechanizmusról kötött megállapodásról kiemelte, hogy az Európai Parlament (EU) egy objektív kritériumok nélküli jogállamisági mechanizmusról tartott szavazással kapcsolta össze a helyreállítási alapot, és az álláspontjuk az volt, hogy ez ésszerűtlen.
Miért kellene még inkább megterhelni egy témát akkor, amikor éppen egy nehéz válságban vagyunk?
– vetette fel, hozzátéve, hogy a mechanizmusról később is lehet tárgyalni, méghozzá azzal a céllal, hogy mind a 27 tagállamra kötelező kritériumok érvényesüljenek.
A jelenlegi megoldás ezt lehetővé teszi, tehát ez a józan ész diadala
– mondta Orbán Viktor.
Arra a kérdésre, hogy ösztönözte-e a megállapodást a járvány okozta válság, kifejtette, hogy az EU Tanácsának német soros elnöksége csomagban akarta megtárgyalni a költségvetést és a helyreállítási alapot, amit valamennyi tagállam támogatott, az EP viszont utólagosan beavatkozott a folyamatba, mert teljességgel túlértékeli a szerepét.
A kormányfő szerint az EP azt gondolja, hogy nagyobb a legitimitása, mint a nemzeti parlamenteké, ami teljes tévedés.
A testület ebből a szerepfelfogásból kiindulva előállt egy utólagos kiegészítéssel, amelynek célja a nyomásgyakorlás volt.
Ezért kényszerültünk a vétó bevetésére
– mondta a kormányfő.
Hozzátette, hogy valójában az összes tagállam szuverenitásáról volt szó. Hangsúlyozta, hogy az EU-s szerződésekben már van meghatározás a jogállamiság fogalmára, az EP pedig ezt megpróbálta jogellenes módon megkerülni.
Ezért volt zseniális Angela Merkel határozati javaslata, miszerint a mechanizmus csak az EU-s szerződések alá rendelve, méghozzá a költségvetési érdekek védelmére maradhat meg, és a szankciókat elsőként felül kell vizsgálnia az Európai Unió Bíróságának. Magyarország állampolgárai ezzel teljesen egyetértenek
– mondta Orbán Viktor.
Nem sok választja el Brüsszelt Moszkvától
Az érzékenység történelmi gyökerű, és tudjuk, milyen, amikor nem a saját fővárosunkban születnek meg a döntések mondta arra a kérdésre, miért főleg a volt kommunista államok kormányai vádolják Brüsszelt túlzott beavatkozással. Hozzátette: egyes kormányfőknél megfigyelhető, hogy egyre több nemzeti hatáskört akarnak áthelyezni Brüsszelbe, ezt azonban történelmi tapasztalataink alapján elutasítják.
Mi egy erős, a szerződéseket betartó nemzetállamokból álló szövetség tagja akarunk lenni. Már nem sok hiányzik hozzá
– jegyezte meg arra a kérdésre, hogy Moszkvához hasonlítja-e Brüsszelt. Kifejtette, hogy egykor a moszkvai központi bizottság szabta meg az ideológiai irányvonalat, és Vera Jourová egy hasonló, egyértelmű jogi definíció és mindenki számára érvényes objektív kritériumok nélküli ellenőrző hatóságot akart bevezetni a jogállamisági mechanizmussal.
Ez a mechanizmus pénzügyi szankciók fenyegetésével kényszerítené a tagállamokat ideológiai szempontból meghatározott politikák végrehajtására.
Miféle ember Weber?
Arra a felvetésre, hogy a mechanizmus az EU-tagság követelményei közé tartozó ügyekre, a hatalmi ágak szétválasztására és a bírák függetlenségére vonatkozna, kiemelte, hogy mindez része a magyar alaptörvénynek, és ezekért az értékekért a magyarok 31 éve keményen megküzdöttek. A valódi vita a családpolitikáról, a migrációs politikáról, kulturális kérdésekről szól.
Ez nem képzelődés
– jelentette ki arra a felvetésre, hogy a jelzett ügyekről nincs szó a mechanizmusról szóló megállapodásban. Mint mondta, az EP kiegészítésének első változatában az állt, hogy a mechanizmust bármilyen témára ki lehet terjeszteni, és Brüsszelből rengeteg dokumentum érkezett, amelyek szerint például a menekültek befogadása is a jogállamisági mechanizmus témája, de mi nem akarunk migrációt.
A jogállamiságnak az EP által képviselt meghatározása önkényes, és azzal járhat, hogy bármikor a mechanizmus hatálya alá lehet vonni akár a családpolitikát is
– fejtette ki Orbán Viktor.
Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának vezetőjével kapcsolatban elmondta, hogy két éve egy budapesti találkozón megegyezett a német politikussal, hogy támogatja megválasztását az Európai Bizottság elnökének, de két nap múlva Weber nyilvánosan kijelentette, hogy nem akarja a magyarok szavazataival megszerezni a tisztséget.
Itt mindenki azt kérdezte: miféle ember az ilyen? Másodrangú európaiaknak tart bennünket? Ez az ügy nem rólam szólt, hanem a magyar nép sértegetéséről. Elvesztettük a bizalmat benne
– mondta Orbán Viktor.
Hozzátette, hogy nevetségesnek tartja az EPP soraiban a magyarországi médiahelyzetről megfogalmazott vádakat. Kiemelte:
objektív vizsgálatok igazolják, hogy a kormánykritikus média piaci részesedése 50 százalék feletti.
Mint mondta, probléma inkább az EPP-vel van, hiszen Manfred Weber ugyanolyan koalíciót akar Brüsszelben, mint Berlinben, ahol a kereszténydemokraták a szociáldemokratákkal kormányoznak. Ez azzal jár, hogy hamarosan nem lehet majd megkülönböztetni egymástól a konzervatívokat és a szocialistákat.
Nem mi hagyjuk el az EPP-t, hanem ők minket
– mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy a pártcsaládnak meg kellene őriznie keresztény-konzervatív jellegét.
A korrupció nem elterjedtebb Magyarországon, mint a németeknél
A Brexitről elmondta: a britek távozásával az EU kibillent az egyensúlyból, egyre inkább átideologizálttá vált, így a magasabb adók, több állam, kisebb versenyképesség irányvonalát képviseli. Németország és Franciaország meghatározó befolyása révén gazdaságpolitikája egyre szocialistább, fontosabb benne az újraelosztás, mint a teljesítmény és a modernizáció.
A globális versenyben elszenvedett lemaradásra Brüsszel válasza nem a teljesítmény és a versenyképesség erősítése, hanem egyre inkább a protekcionizmus.
Óvjuk magunkat, mert gyengülünk. Ez nem jó irány
– mondta a miniszterelnök.
A hitelből finanszírozott helyreállítási alapról elmondta, hogy Magyarország mindig is kritikusan viszonyult az elképzeléshez, de mivel sok déli állam összeomlana a támogatások nélkül, szolidaritásból beleegyeztek.
Azzal kapcsolatban, hogy az Ausztria, Dánia, Hollandia és Svédország alkotta úgynevezett fukar négyek országcsoport is ellenzi a közös hitelfelvételt, ugyanakkor a magyarországi korrupciós helyzetet is bírálja, Orbán Viktor kiemelte:
az, hogy néhány országgal bizonyos kérdésekben egyetértünk, nem jelenti azt, hogy a társaságuk számunkra vonzó lenne, a korrupció pedig Magyarországon semmivel sem elterjedtebb, mint Ausztriában, Franciaországban vagy Németországban.
Hozzátette: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) figyelmeztetéseit Magyarországon sokkal több esetben követi eljárás, mint bármely más EU-tagországban, és az ügyészség például Németországgal ellentétben nem a kormány, hanem a törvényhozás felügyelete alatt áll.
Németországnak ezt kívánja
A kétharmados törvényhozási többségről elmondta, hogy
a széles támogatottság miatt ugyan kritizálnak minket, de én Németországnak is ugyanezt kívánom, hiszen igen fontos a lakosság többségének egyetértése a leglényegesebb ügyekben.
A koronavírus-járvány kezeléséről kiemelte, hogy Magyarországon sokkal kisebb az ellenállás az intézkedésekkel szemben, mint Németországban.
Ez a védekezésről folytatott nemzeti konzultációnak is tulajdonítható, amely biztosította az intézkedések bázisdemokratikus támogatottságát.
Ne feledkezzünk meg az ókori görögök demokráciáról vallott két alapelvéről: a demokrácia a részvétel mellett a jó kormányzásról is szól. Ezt csináljuk mi Magyarországon
– mondta Orbán Viktor.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.