Hetek óta próbálnak hozzájutni a járványadatokhoz, hiába.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pert indít a Népegészségügyi Központ (NNK) ellen, mivel szerintük az NNK nem nyújt megfelelő tájékoztatást a járványhelyzetről. A TASZ több mint ötven közérdekűadat-igényléssel fordult október és december között az NNK-hoz, hogy megismerhetővé váljanak a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb statisztikák, az NNK azonban rendre megtagadta az érdemi válaszadást – írja a TASZ közleménye.
„A fertőzések kor és terület szerinti eloszlásáról vagy a kórházi kapacitásokról egyáltalán nem tudunk semmit, de a közzétett információkból is csak külön energiabefektetéssel juthatunk érdemi ismeretekhez.”
Ezért október 21. óta minden nap új közérdekűadat-igénylést küldtek az NNK-nak, hogy adja ki az előző napra vonatkozó, korcsoportok és területi eloszlás szerinti adatokat a fertőzés kiterjedtségéről, a halálozásokról és a kórházak kapacitásairól. A hatóság azonban az adatokat nem adta ki, arra is hivatkozva, hogy a kikért adatok már elérhetőek, például egy Facebook-oldalon.
Az adatok nagyobb részét viszont azért nem adták ki, mert azok
állítólag nem állnak a rendelkezésére korcsoportok szerinti vagy területi bontásban, írja a TASZ.
A TASZ szerint a koronavirus.gov.hu oldalon rossz minőségű, átláthatatlan, hiányos adathalmaz szerepel, amelyből a nyilvánosságot leginkább érintő és érdeklő információkat alig, vagy egyáltalán nem lehet megismerni.
„Az NNK olyan adatokról is letagadta, hogy a rendelkezésére állnak, amelyeknek a meglétéről bizonyítékunk van, és egyébként is nélkülözhetetlenek a szakmai munkához. Ez nemcsak súlyosan jogsértő, de ha tényleg igaz lenne, hogy a legalapvetőbb covid-adatok nem állnak a magyar járványügyi csúcsszerv rendelkezésére a világjárvány közepén, az egyenesen ijesztő. Amikor egy állami szerv tömegesen utasítja el az adatigényléseket, miközben a legkisebb igyekezetet sem teszi a világos tájékoztatás érdekében, akkor egyértelműen megsérti az állampolgárok tájékozódáshoz való jogát. Ezért pert indítunk az NNK-val szemben, hogy fellépjünk a jogellenes titkolózással szemben” – mondta Remport Ádám, a TASZ jogásza.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.