Ellenzékieken állna bosszút a kormány, de a fideszes önkormányzatok is isszák a levét.
Országosan nagyjából 150 milliárd forintot tesz ki a kormány döntése következtében elengedett kis- és középvállalkozások (kkv) által fizetett iparűzési adó, ennek 70 százaléka pedig a nagyvárosok költségvetéséből hiányzik majd – mondta a Népszavának Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Tab fideszes polgármestere.
A polgármesterek többsége szerint a döntés veszélyezteti a városok működését,
a megszorítások biztosan életszínvonal-csökkenéssel járnának.
A települések ugyanis részben ebből a bevételből támogatták a területükön működő bölcsődéket, óvodákat, de ebből jutott a szemétszállításra, a világításra, a parkok ápolására, kultúrára és a különböző helyi bérpótlékokra, rendőri jelenlétre is.
Schmidt Jenő szerint a döntés azokat a városokat érinti a legérzékenyebben, ahol nem működnek nagy cégek. Ilyen többek közt Eger, Kaposvár, Szekszárd vagy Pécs.
A kormánypárti vezetésű Győrben, Székesfehérváron, Debrecenben vagy Nyíregyházán viszont teljesen mások az arányok, ezeken a településeken több nagyvállalat is működik.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere azt mondta a lapnak: “Majd csak a jogszabályban megjelenő részletszabályok pontos ismerete után lehet kiszámolni, hogy ez a mostani döntés mekkora bevételkiesést jelent az önkormányzatnak, azaz mekkora adókedvezményt a fehérvári vállalkozásoknak.”
Az iparűzési adó lefelezésének még a kormánypárti polgármesterek közül sem örül mindenki: “Az egy dolog, hogy fejlesztés egyáltalán nem lesz jövőre, de ez a lépés ellehetetleníti a működésünket is” — nyilatkozta a lapnak egy neve elhallgatását kérő fideszes polgármester.
A döbbenetből még ők sem tértek magukhoz, az viszont
már most látható, hogy mekkora életszínvonal-romlással jár majd az intézkedés.
“Eddig ingyenes volt a bölcsődei ellátás, mostantól fizetni kell érte. Önkormányzati büdzséből egészítettük ki a nálunk dolgozó egészségügyiek bérét, várhatóan ezt is el kell majd vennünk, vagyis ennek hiányában sokan felmondhatnak majd, ami akár intézménybezáráshoz is vezethet.” — mondta, hozzátéve, hogy a rendőrök túlórapótlékát és a közterületi fűnyírást is ebből a bevételből fedezték — eddig.
Veres Pál, Miskolc polgármestere szerint alapvető ellátások kerülnek így veszélybe 2021-től. Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere is el van keseredve:
“Ha cinikus akarnék lenni, akkor megköszönném a kormánynak, hogy megkönnyítik a 2021-es költségvetésünk összeállítását, hiszen kihúzhatunk belőle minden önként vállalt feladatot” — mondta.
Abban jórészt egyetértenek az ellenzéki polgármesterek, hogy politikai bosszúról van szó.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.