Az is megkaphatja a koronavírus elleni védőoltást, aki nem regisztrál.
Az is megkaphatja a koronavírus elleni oltóanyagot, aki nem kíván a kormány Vakcinainfo nevű portálján regisztrálni. Erre ez idáig azért volt szükség, mert magasrangú tisztségviselők — köztük dr. Kelemen Erzsébet helyettes fővárosi tiszti főorvos — azt közölték, hogy nem kaphat védőoltást, aki nem jelzi a vakcina iránti igényét.
Most a Magyar Hangnak a Miniszterelnöki Kabinetiroda illetékese elmondta, hogy
nem zárható ki az oltottak köréből az, aki nem jelentkezik.
Ennek ellenére mindenképpen ajánlják a regisztrációt, de nem szabják feltételül az oltáshoz.
December közepén még Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt nyilatkozta, hogy az, aki nem regisztrál, hátrébb kerül az oltási sorrendben. Ennek ellenére Simicskó István KDNP-s frakcióvezető már egy héttel később hűtötte a kedélyeket nyilatkozatával, amely szerint nem kötelező regisztrálni az oltáshoz. Most ezt a kormányzati tájékoztató oldalon is megerősítették.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.