A Facebook szankcionálásának lehetőségét lengette be Varga Judit – derül ki az igazságügy miniszter legfrissebb Facebook-bejegyzéséből.
A politikus azt írta: a Twitter és a Facebook korlátozza a keresztény, konzervatív, jobboldali véleményeket. Ezt Varga a Twitter vezérigazgatójának egy kiszivárgott hangfelvételére hivatkozva állítja, melyben Jack Dorsey arról beszélt, hogy Trump tiltásával nem ért véget, hogy a közösségi médiaoldal kiemelt figyelmet fordítson a káros és félrevezető tartalmakra.
Varga szerint a Facebook és a Twitter “shadowbant” használ, vagyis “titokban, politikai céllal úgy korlátozzák a felhasználói profilunk láthatóságát, elérését, hogy arról mi ne tudjunk”.
Ez egybecseng a miniszter decemberben tett állításaival, melyben azzal vádolta a Facebookot, hogy korlátozta az oldalának az elérhetőségét.
A posztban Varga azt is bejelentette, hogy összehívta az ügyben a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését, illetve azt tervezi, hogy még a héten egyeztet a Gazdasági Versenyhivatal elnökével
“A TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLATOK SZANKCIONÁLÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL”.
A Pesti TV egyik műsorában Varga később arról is beszélt, hogy az Igazságügyi Minisztérium “társadalmi felmérést fog készíteni a Facebook-cenzúráról, a közösségi oldalak tiltási, törlési gyakorlatáról”. Hogy ez egy újabb nemzeti konzultációt jelenthet-e, vagy ezúttal valami másról van szó, egyelőre nem derült ki.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.