Szijjártó Péter a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakemberei Kína után már Oroszországban vizsgálják a koronavírus elleni vakcina gyártását.
A kínai vakcina gyártásáról már pozitívan nyilatkoztak, kedden utaznak el Moszkvából, hogy szerdán megismerjék az oltás gyártási, csütörtökön pedig az orosz hatóság engedélyezési folyamatát. Ezt követően döntenek arról, kiadják-e a magyarországi engedélyt az orosz vakcinára.
Szijjártó Péter közölte, ő pénteken utazik Moszkvába, ahol az ország gázellátásával kapcsolatos kérdések mellett alapvetően a vakcinabeszerzésről tárgyal. Reméli, addigra valamiféle kézzelfogható eredményt tudnak produkálni, de szerződést csak akkor tud kötni, ha az OGYÉI kiadja az engedélyt az alternatív forrásból származó oltóanyagok magyarországi használatára.
A külügyminiszter szerint politikailag, diplomáciailag, amit lehetett, megtettek azért, hogy gyorsabban több, biztonságos oltóanyag legyen Magyarországon.
Orbán Viktor miniszterelnök előzőleg szokásos rádióinterjújában arra kérte a magyar hatóságot, mielőbb döntsön a kínai vakcina engedélyéről, mert Magyarország oltókapacitása jóval nagyobb, mint amennyi vakcinája van.
Korábban Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarország a világ összes, sikerrel kecsegtető vakcinafejlesztésénél ott van, mindent megtesz, hogy „akár Nyugaton, akár Keleten” hoznak létre hatékony oltóanyagot, azt a magyar szakemberek döntése alapján a leggyorsabban Magyarországra hozzák. Ebből a szempontból érdekes lehet a szintén a Facebook-oldalán közzétett bejegyzése, amelyben az indiai külügyi államtitkárt méltatva arról írt, hogy
Indiában gyártják a világ oltóanyagainak 60%-át, ezért nyilvánvaló, hogy most is sok tekintet szegeződik rájuk.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.