Kéthavi levelezés után sem derült ki.
Nincs konkrét és érdemi felelőse az oltási tervnek Magyarországon, egyetlen minisztérium sem vállalta ugyanis adatkezelőként a felelősséget érte — mondta Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti (EP-) képviselő szombati online sajtótájékoztatóján.
A szocialista EP-képviselő ismertette két hónapon át tartó levelezésének eredményét a kormány különböző minisztériumaival — az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Miniszterelnökséggel, valamint a belügyi és a külügyi tárcával –, amelyből két hónap alatt sem derült ki, hogy ki a felelős az oltási tervért a kormányban.
Ujhelyi István az online sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a mielőbbi nyitáshoz, a kis- és középvállalkozások fellélegzéséhez szükség van a mielőbbi tömeges átoltottságra.
Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság először tavaly júniusban hívta össze a tagállami kormányfőket és tájékoztatta őket a közös vakcinabeszerzés lehetőségeiről. Majd október elején Brüsszel már konkrét oltási tervvel állt elő, megkötötte a konkrét keretmegállapodásokat a vakcinákról, amelyeket a tagállamok által kötött szállítási szerződések követtek — mondta.
Miközben Magyarországon csak egy “totószelvénynél rövidebb oltási tervecske” érhető egyelőre el nyilvánosan, addig például Spanyolországban, Németországban vagy épp az Egyesült Királyságban részletes, átfogó anyag érhető el, a skót kormány tájékoztatója pedig magyar nyelven is elérhető — ismertette.
Úgy fogalmazott: míg más uniós tagállamokban a kormányok tisztességesen és hitelesen tájékoztatják a lakosságot, addig a magyar kabinet még azokat az információkat is “pártpolitikai érdekei szerint csepegteti”, amelyeket birtokol.
Ujhelyi István felszólította a kormányt, hogy “hagyja abba a hazudozást”, és mielőbb hozza nyilvánosságra a teljes, átfogó és részletes oltási tervet.
A teljes posztot itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.