Január végén küldik el a megyei jogú városok a kormánynak, hogy milyen kompenzációt kérnek a települések egyik fő bevételi forrását jelentő iparűzési adó részleges eltörlése miatt. Erről Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere beszélt a Népszavának.
Miközben a főváros köztéri plakátolásba kezdett a kormányzati elvonások miatt, Székesfehérvár polgármestere továbbra is kitart amellett, hogy nem a kormány vonja el a forrásokat az önkormányzatoktól, hanem a járvány miatt „mindenkinek bele kell harapnia a saját ujjaiba is”.
„Lehet olyan elem, amit egy-egy ellenzéki polgármester sérelmez, de hitelesebb lenne, ha pozitívumokról is beszélnének” – fogalmazott a polgármester, aki szerint „soha nem kaptak annyi lehetőséget a megyei jogú városok (…), mint az elmúlt tíz évben.” Erre az adósságkonszolidációt, az uniós források elosztását, a Modern Városok Programot és az iparűzési adóbevételek alakulását említette.
Azt ugyanakkor ő is hiányolja, hogy az önkormányzatokat érintő hosszabb távú kérdésekről nincs érdemi párbeszéd a kormánnyal. Példaként azt említette, hogy sok feladatra (pl. közterületek, temetők rendben tartására, a hivatal fenntartására) nem kapják meg az önkormányzatok a megfelelő mértékű feladatfinanszírozást, ezért helyi adóbevételekből kell kiegészíteniük.
Cser-Palkovics Andrással tavaly novemberben mi is beszélgettünk az önkormányzatok helyzetéről, az interjúnkat itt lehet elérni.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.