Amíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályozásával és a védőoltás elleni kampánnyal van elfoglalva, a kormány továbbra is a járvány elleni egészségügyi, gazdasági védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A KTK arra reagált, hogy az öt ellenzéki parlamenti frakció és a parlamenten kívüli Momentum kedden kezdeményezte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a koronavírus-járvány kezelését célzó, szerintük elégtelen kormányzati intézkedések megvitatására.
A közleményben úgy fogalmaztak: amíg a baloldal “kamuvideókat gyárt”, “halálkampányt folytat” és támadja a védekezésben résztvevőket, addig a magyar orvosok és ápolók jelenleg is több ezer koronavírusos beteget gyógyítanak a kórházakban, a magyar rendőrök és katonák pedig biztosítják a rendet, a védelmi intézkedések betartását, és védik Magyarország határait a “baloldal által felkarolt migránsoktól”.
Amíg a baloldal oltás- és vakcinaellenes kampányt folytat, a kormány mindent megtesz azért, hogy mielőbb legyen elég vakcina az idős emberek életének védelméhez, a magyar emberek tömeges oltásához és az ország újranyitásához – írták.
Hozzátették: amíg a baloldal eddig csak arra volt képes, hogy az általa vezetett településeken sorra emelje a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő adókat, a kormány a járványhelyzetben is bővíti a gyermekes családok támogatását, az otthonteremtési támogatásokat, visszaépíti a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, csökkenti a magyar vállalkozások adóterheit és bértámogatást biztosít nekik.
Forrás: mti
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.