Közös vállalatot alapít a svájci központú Stadler Rail Group és a Mészáros Lőrinchez köthető Mészáros Csoport, írja az MTI.
A két vállalat közös közleménye szerint a telephelyük Magyarországon lesz, és fő profilja a vasúti teher- és tartálykocsik gyártása lesz hazai és nemzetközi piacokra, mellette szervizelnek és összeszerelnek személyszállító vonatokat, valamint a cél „a lehető legszélesebb hazai beszállítási láncolat kiépítése”.
Emellett olyan terveik is vannak, hogy magyarországi egyetemekkel működnek majd együtt különféle képzéseken.
A Stadler Rail Group elővárosi és regionális vonatokat, valamint városi és villamos járműveket gyárt, mellette szervizel és gyártási tevékenységet is folytat tizenkilenc országban, hozzájuk tartoznak a FLIRT alacsonypadlós- és KISS emeletes vonatok.
A Mészáros Csoporté pedig a V-Híd Zrt. vasútépítési cég, ami több európai uniós és hazai finanszírozású vasútépítési projektet csinál, ezzel a kollaborációval pedig most már a vasúti járművek készítésébe is beszállt.
A nehezítő körülmények ellenére a Mészáros-csoport 2020-ban nagyot nőtt: 112 százalékkal emelkedett a cég becsült értéke (116,9 milliárd forint) 2019-hez képest.
Forrás: telex
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.