Óvatos nyitásra lenne szükség, hogy túléljen az ágazat.
A vendéglátósok számára a helyzet már tarthatatlan, ezért a kormánynak észszerű keretek között minél előbb lehetővé kell tennie az újranyitást – mondta a Magyar Hangnak Gerendai Károly.
A Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa szerint nincs mit csodálkozni azon, hogy elégedetlenek a vendéglátósok, hiszen ki vannak véreztetve, felélték minden tartalékukat, kilátástalan helyzetben vannak.
Miközben hónapok óta nem nyithatnak ki és a jelek szerint ez még egy darabig így is marad, a kormány által korábban beígért bérkompenzációból szinte semmi nem érkezett meg a lassú és nehézkes bürokrácia miatt. A helyzet sokak számára már valóban tarthatatlan.
Gerendai viszont „az elégedetlenségi mozgalmakat” nem tartja egy jó iránynak, ez ugyanis megfelelő szabályozás hiányában sem járványügyi, sem pedig üzleti szempontból nem célravezető.
Kiemelte ugyanakkor: az éttermek megnyitása és látogatása szigorú szabályozás mellett nem jelentene nagyobb járványügyi kockázatot, mint ami az egyéb, nyitva lévő kiskereskedelmi üzletek, bevásárló központok esetében felmerül.
A nyári fesztiválokról Gerendai azt mondta, hogy egyelőre teljes a bizonytalanság, döntés pedig még nem született a fesztiválok megtartásáról, de óvatosan folynak az előkészületek.
Úgy gondolja, hogy legkésőbb márciusig dönteni kell arról, hogy megtartják-e a nyári tömegrendezvényeket, vagy sem.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.