Szerintük csak áldemokrációáról beszélhetünk.
Az Európai Uniónak nem lenne szabad eljutnia oda, hogy a pénz hatalmának és Soros Györgynek a foglyaként rabságba küldje az európai polgárokat — kommentálta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumi elnöke az Európai Bizottság azon döntését, amellyel elutasította az uniós szintű kisebbségvédelmi jogalkotást a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban.
Csizmadia a CÖF-CÖKA hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta:
“Nem beszélhetünk demokráciáról, csak áldemokráciáról”
— mivel szerinte a bizottság nem hallgatja meg a polgárok véleményét.
Hozzátette, a civileket megdöbbentette, hogy az Európai Bizottság annak ellenére is elutasította a polgári kezdeményezést, hogy azt az Európai Parlament támogatta.
A jövőben a civilek feladata lesz tehát megreformálni az Európai Uniót, hogy a népesség elve érvényesülhessen
— mondta. Beszélt arról is, hogy az amerikai elnökválasztás kimenetele bizonyítja, hogy a balliberális oldal a világon mindenhol előre megírt forgatókönyv szerint dolgozik.
Példaként említette erre az MTVA épületének 2018-as, ellenzéki képviselők által való “elfoglalását”, és a Parlament elleni, ugyancsak 2018-ban történt “rohamot”, illetve a 2006 őszén történteket.
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője úgy vélte: az Európai Unió intézményi válságának újabb jele, hogy az EB “kinyírta” az egyetlen demokratikus eszközt, az európai polgári kezdeményezést.
Ezzel szerinte azt üzente az európai polgároknak, hogy felejtsék el a közvetlen demokráciát. Hangsúlyozta továbbá, hogy jelenleg, amikor “kizárólag külföldről finanszírozott civil szervezetek alakítják” a világ Magyarország-képét, a CÖF-CÖKA-nak növelnie kell aktivitását.
Ez azt jelenti, hogy ha “bármilyen negatív kritika éri hazánkat”, például az antiszemitizmus vagy a cigányellenesség hazug vádja, akkor a CÖF jogot formál véleménye megfogalmazására — mondta a szóvivő.
Kiszelly Zoltán a CÖF-CÖKA mellett működő C12 szakértői csoport tagja kifejezte reményét, hogy az új amerikai elnök, Joe Biden megválasztása után ugyanolyan magas szinten maradnak a magyar-amerikai kapcsolatok, mint Donald Trump elnöksége alatt. Ennek érdekében a CÖF-CÖKA levélben gratulált Joe Bidennek a beiktatásához.
Szerinte a jó kapcsolat alapját képezheti, hogy
a magyar védelmi kiadások mértéke a NATO-tagországok iránt megfogalmazott amerikai elvárásoknak megfelelően csaknem eléri a GDP-arányos 2 százalékot.
Továbbá az, hogy az amerikai USAID, az Egyesült Államok külhoni segélyekkel foglalkozó szervezete és a magyar kormány 2018-ban megállapodott az üldözött keresztények megsegítésének összehangolásáról, illetve hogy mindkét kormány aláírta az élethez való jogról, az abortusz korlátozásáról szóló genfi nyilatkozatot. Szintén közös pont a közel-keleti béke, Izrael biztonságának garantálása és az antiszemitizmus elleni fellépés — sorolta Kiszelly Zoltán.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.