Szabó Zsolt több kistelepülésen is milliókat vert el.
67 négyzetméternyi térkővel burkolt, 3 asztallal, 1 vécével és egy kisméretű parkolóval ellátott piacfejlesztés valósult meg az egyik olyan településen, amely a Heves megyei, hatvani központú választókerületben található. Ez a példa azonban nem egyedülálló a Szabó Zsolt által képviselt körzetben.
Korábban már beszámoltunk, hogy
Atkáron piacfejlesztésként egy vécé, három asztal, valamint egy lebetonozott terület készült nettó 26 millió forintból.
A településhez közeli Boconádon hasonló “fejlesztés” zajlott 20 millió 800 ezer forintért. A 24.hu cikke szerint jelenleg semmilyen piaci tevékenység nem zajlik a településeken.
Hivatalosan hét őstermelőnek kellene árulnia a település felújított piacán. Legalábbis ennyien írták alá a szándéknyilatkozatot a munkatevékenységről. A boconádi piacteret a Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert pénzből építették.
A fejlesztés 2018 márciusa és 2021 januárja között, tehát közel 3 évig zajlott.
Ennyi idő alatt Budapesten a 3-as metró két különböző szakaszának felújítása készült el;
Boconádon ez idő alatt egy konténerből készült akadálymentes mosdó, egy hét férőhelyes parkoló, hat kerékpártároló, valamint két elektromos autótöltő, három stand és 67 négyzetméternyi térkő épült.
Az összefoglaló dokumentumban a beruházástól a térség gazdasági életének “felpezsdülését” várják. Azt is leírták, hogy a projekt “költséghatékony módon, reális és takarékos költségvetéssel” valósult meg. A várakozások alapján 400-500 ezer forintos bevételt remélnek, és 200-250 ezer forintos kiadással számolnak.
Érdekesség, hogy tavaly ősszel arra kérték a térség polgármestereit, hogy álljanak ki Szabó Zsolt mellett egy előre megírt nyilatkozattal. Erre Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő TOP-beruházásokkal kapcsolatos visszaéléseket leleplező Facebook-posztjai miatt volt “szükség”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.