Ha maradnak a korlátozások, sokan végleg lehúzhatják a rolót.
Interjút adott az Indexnek Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Súlyos szavakkal illette a szállodaiparban a koronavírus-járvány miatt kialakult válságot.
Flesch szerint a jelenlegi helyzetre még nem volt példa a szállodaiparban. A válsággal kapcsolatban elmondta, hogy az ágazat egésze érintett, és legfőképp a turizmus szenvedi el a járvány hatásait.
“{L}esz olyan szálloda, amely már nem tud újra kinyitni, vagy eladják,
de az a legfontosabb kérdés, hogy egy komplett ágazat miként tud talpra állni, milyen formában és állapotban tud elindulni” — ismertette a jelen helyzetet az elnök.
Flesch Tamás elmondta, hogy a kormányzati bértámogatásra nagy szüksége van a szektor minden szereplőjének, így a kocsma- és étterem-tulajdonosoknak is, ugyanis
a többség csak ebből tudja majd finanszírozni a munkavállalók bérét.
Február végéig fizetheti ki a kormány azt az egyösszegű bértámogatást, amelyet a vállalkozók már hónapok óta várnak.
A kifizetéseknél az utólagos bértámogatás helyett támogatási előlegként fogják folyósítani az összeget. Flesch elmondta, hogy ez pozitív fejlemény, ugyanakkor mindössze annyit jelent, hogy az érintettek előbb juthatnak hozzá a már régóta ígért, de még így sem elegendő mértékű támogatáshoz.
Az újraindulás nagy nehézséget fog okozni a szektorban. “Megtalálni, felvenni és betanítani a munkaerőt, feltölteni a raktárakat pénz- és időigényes folyamat. Nem biztos, hogy mindenki képes lesz rögtön elindulni” — jellemezte a helyzetet Flesch.
Azt is elmondta, hogy képesek “bármilyen észszerű javaslatra és kompromisszumra” a fokozatos újranyitás érdekében. A turizmus idén nyáron szerinte be fog indulni, de kérdéses, hogy mennyi külföldi turista lesz az országban. A szövetség elnöke szerint a budapesti szállodákon leginkább a külföldi turizmus segíthet.
A MSZÉSZ vezetője szerint a türelem csak akkor tartható, ha a vendéglátóipari szektor az eddigi ígéreteken túl is kap segítséget. Az újranyitáshoz
mindenképpen kormányzati segítségre lesz szükség,
azonban utána is fontos lesz még egy ideig, hogy talpon maradhassanak a vállalkozók.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.