Online nem elég hatásos és nincs siker, amivel büszkélkedhet.
Várhatóan pénteken dől el, hogy a járványhelyzet ellenére idén is tart-e évértékelőt Orbán Viktor kormányfő – értesült a Népszava. A kormányfő ugyanis rendszerint a parlament tavaszi ülésszaka előtt – idén február 15-én – tartaná a megválasztása óta külön eseménynek számító beszédet.
A koronavírus-járvány miatt azonban idén csak online formában tudna szólni a táborához, ezért a lap információ szerint,
Orbán stábja mérlegeli, hogy ilyen körülmények között érdemes-e megtartani a beszédet.
A lap egyik informátora szerint a beszéd online formában “nem szólna akkorát”, nem kapna elég figyelmet, ez pedig csökkentené az esemény értékét is.
Emellett Orbánnak problémát okoz az is, hogy idén nem tudna a korábbi évekhez hasonló “győzelmi beszédet” mondani, a tavalyi évértékelőben ugyanis 17 alkalommal hangzott el a “siker” kifejezés. A kormány 12 ezer halálos áldozattal járó járványkezelése és a gazdasági hatásokkal járó társadalmi feszültség viszont már kevésbé adható el sikerként még az egyébként fanatikus fideszeseknek is.
Ugyanakkor tekintve, hogy a március 15-ei ünnepség is elmarad, így Orbánnak idén kevés alkalma adódhat arra, hogy a rövid Facebook-bejelentkezésein kívül más üzenetet is eljuttasson a nyilvánossághoz.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.