Hihetetlen amatőr módon buktatta le Müller Cecília a kormány által kialakított rendszert, mely ezek szerint semmi másról nem szól, mint a hatalommal való visszaélésről!
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, utána szeretett volna járni egy 17 milliárd forintos uniós projektnek, ezért kikérte annak dokumentációit. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azonban ennek kiadását egyelőre megtagadta, 14-ről 45 napra hosszabbították a válaszadási határidőt.
A HIVATALOS INDOKLÁS SZERINT, A DOKUMENTUMOK ÁTADÁSA VESZÉLYEZTETNÉ A JÁRVÁNYÜGYI VÉDEKEZÉST.
Az elképesztő sablon szövegen azonban még Müller Cecília is kiakadt, ezért elektronikus levélben kereste meg kollégáit, hogy legorombítsa őket. A tiszti főorvos azonban hatalmas hibát követett el, elfelejtette a címzettek közül kitörölni Hadházyt, így a belső levelet a független képviselő is megkapta!Müller a kollégáinak szánt levélben azt írta:
“KEDVES KOLLÉGÁK!
NINCS ERRE JOBB SZÖVEGÜNK? EZ A VESZÉLYEZTETI A FELADAT ELLÁTÁST, MIÉRT KELL BELEÍRNI? EGYSZERŰEN MIÉRT NEM HIVATKOZUNK A JOGSZABÁLYRA, HOGY 45 NAPPAL MEGHOSSZABBÍTJUK AZ ADATSZOLGÁLTATÁST ÉS KÉSZ.
KÖSZÖNÖM SZÉPEN! CILI”
Hadházy közösségi oldalán meg is osztotta a véletlen neki is elküldött belső levelet, mely szerinte jól mutatja, hogy a válaszadási határidő kiterjesztése, csak a hatalommal való visszaélésről szól, annak semmi köze a járvány elleni védekezéshez!
Szerinte egyébként az NNK-nak nem is lett volna lehetősége mindezt megtenni, nem tolhatták volna ki a válaszadási határidőt, mivel nem közérdekű adatigénylést nyújtott be az ügyben, hanem országgyűlési képviselőként kereste fel a hivatalt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.