“A KORMÁNY SEMMILYEN, SEM HIVATALOS, SEM INFORMÁLIS MEGKERESÉST NEM KAPOTT A BRÜSSZELI TESTÜLETTŐL A KÖZBESZERZÉSEK ÜGYÉBEN”
– jelentette ki Gulyás Gergely kedden.
Mint ismert: hétfőn írta meg a Reuters, hogy az Európai Bizottság csak azzal a feltétellel folyósítaná Magyarországnak a helyreállítási alapból származó forrásokat, ha a kormány az elvárásoknak megfelelően több ponton változtat a közbeszerzési törvényen. Javaslataikról állítólag egy dokumentumot is küldtek a kormánynak január végén, Gulyás szerint azonban ez nem igaz.
“A KORMÁNY ELVÁRJA AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGTÓL, HOGY TEREMTSEN TISZTA HELYZETET, ÉS AZONNAL CÁFOLJA A MEGJELENT FELVETÉSEKET, MERT AZ ILYEN JELLEGŰ ÁLHÍREK ALÁÁSSÁK ÉS VESZÉLYEZTETIK A SAJÁT FORRÁSOKKAL KAPCSOLATOS HATÁROZAT RATIFIKÁCIÓJÁHOZ SZÜKSÉGES KÖZBIZALMAT”
– közölte Gulyás.
Hangsúlyozta: a brüsszeli testület saját adatai alapján Magyarországon a közbeszerzési gyakorlat a döntési szempontokat illetően kifejezetten jó, a közbeszerzési eljárások átláthatósága kiemelkedő, a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos információk 98 százaléka nyilvános.
A miniszter szerint a közzététel nélküli közbeszerzési eljárások száma az elmúlt hat évben 3600-ról 274-re csökkent. Az EU a belső piaci eredménytábla alapján 2019-ben a magyar közbeszerzési rendszert összességében átlagos szintűnek értékelte. “Magyarország a legjobb mutatóval rendelkező tíz tagállam között van, és összesen öt olyan tagország van, amelynek kevesebb a piros jelzése – tehát olyan területe, ahol a bizottság változást ajánl -, mint a magyar kormánynak” – fogalmazott.
Kiemelte ugyanakkor, hogy ettől függetlenül a kabinet külön elfogadott egy határozatot, amely az egy ajánlattevős közbeszerzések arányának jelentős – 15 százalék alá – csökkentését tűzi ki célul.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.