Ezzel vajon megint ki jár jól?
A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak vállalkozások – jelentette be Facebook-oldalán Varga Mihály hétfő reggel.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a héten kezdődő pályázatokra
majdnem ezer belföldi cég jelentkezhet.
Lehetőséghez juthat egyrészt a hátrányos helyzetű településeken működő mintegy 800 vállalkozás, amelyek munkát adnak az ott élőknek, de a versenytársaikhoz képest nehezebb helyzetben vannak.
Varga szerint a kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk, így ezúttal
legalább 2 milliós támogatáshoz juthatnak,
de akár 60 millió forintot is kaphatnak a csütörtökön megnyíló pályázaton.
A kiírások másik része az élelmiszeriparban, a műanyagiparban, valamint a divat- és dizájniparban dolgozókat segíti. A pályázatokon 5 millió és 500 millió forint közötti támogatással új gépeket vásárolhatnak, bővíthetik a telephelyeiket, korszerűsíthetnek, fizethetik a munkavállalóik képzéseit, vagy a bérük egy részét.
Varga Mihály hangsúlyozta, a beruházások munkahelyeket védenek, munkahelyeket teremtenek.
A kormány azt szeretné, hogy a gazdaság újraindításából minél több magyar vállalkozás kivegye a részét, ezért biztosítja az ehhez szükséges pénzügyi ösztönzőket – tette hozzá a pénzügyminiszter.
(Varga Mihály Facebook-oldala nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.